A Mártondani Drogtársulat a magyar punk egyik úttörője szeretne lenni: az egész formáció olyan, mint a magyar alternatív zene Alekosza. A My horse is going to die EP-jükkel is így kellene elbánni, egyesek viszont a kislemez hallatán teljesen tanácstalanok lesznek.
A punk elviselhetetlen könnyűsége
Van a Pink Floyd után a magyaroknak is egy The Dark Side Of The Moonja. De ne csillanjon fel bennünk semmi remény, mert ezt a Ricsárdgír követte el, és a brit éllovasokkal szemben nem lovagoltak meg pátoszos transzcendenciákat! Sőt, ez már pályafutásuk kezdete óta nem cél.
A mélymagyarság Sex Pistols-ának nevezhetnénk Márton Danit és csapatát.
És itt jutunk el a legújabb EP-ig, ami a My horse is going to die névre hallgat. Ezzel az albummal azt a halovány tételt is, amit eddig közölni akart a Ricsárdgír, teljesen elvesztette.
Eddig legalább volt bennük valamiféle szókimondó rendszerellenesség, mostanra viszont már eljutottak a modoros és tétlen lázadásig. És ez sör és tömény nélkül borzasztóan unalmas, akkor is, ha trash.
„Ha kalandra vágysz, az nem én vagyok”
Nem is nagyon tudom, hogyan írhatnám körül ezt az albumot. Leginkább úgy képzelem el, minthogy a tagok munka után kibillentek a személyiségükből és eszükbe jutott egy-két spontán, jól sikerült poén az elmúlt egy hétből. Aztán megfogták, és strófákba szedték őket borzalmas ragrímekkel. Az EP borítója is hasonló indíttatásból készülhetett.
Félreértés ne essék: szó sincs arról, hogy ilyen módszerrel, egyszerű viccel ne lehetne remek albumot összehozni!
A Rózsaszín Pitbull és az Alvin és a mókusok egy egész életpályát erre építettek fel, nem beszélve a Bëlga jó pár daláról! Azoknak viszont volt valamiféle tudatos koncepciója, akár szövegben, akár zeneileg. Itt meg úgy keverik a zsánereket, hogy közben nincsenek tudatában, mennyire progresszíven művelik épp a bennük lapuló tehetséget. Ami szomorú, mert már ebből érződik, hogy tudnának ők, ha megmakacsolnák magukat.
„Az elmém egy fővárosi állatkert”
A nyitószám, a Let’s Dance (nem, nincs köze Bowie-hoz!): a bulinegyed primitív balladája. A jól csengő, de mélységeiben iszonyatosan giccses dalszöveg jellemzi ezt a nótát és egyébként a kislemez mind az öt számát. Azonban talán itt, e dalnál a legelviselhetőbb, ahogy a polgárpukkasztónak szánt anglicizmus is. A felvételeken pedig erősen érződik, hogy fillérekből készült – szinte hallani a mastergép hangroncsoló fehérzaját. Persze ettől meg még inkább trash-hangzású, szóval az is lehet, hogy direkt ilyen.
A gitárok alaphangon duruzsolnak, a disszonáns szintetizátor hozzájuk képest hangosabb; a ritmushangszereknek nem szabadna alapból halkabbnak lenniük a kísérőknél.
A Temetés talán az EP legjobbja. Egy kiüresedett, tét nélküli szerelmet vesz górcső alá, aminek a groteszk megoldása az lenne az énekes szerint, ha mindketten eltemetnék magukat. Az alibivokál és a hivalkodó hangzás ezzel a tartalommal megteremti azt a hálás atmoszférát, amiben van egy cseppnyi értelme a viccnek.
Ricsárdgír – Let’s Dance
A Let”s Dance a My Horse is going to die 🙁 című EP-nk 1. száma. vendég gitár: Szabó Guyla ‘Bozo’ A felvételek az Artistfactoryban készültek, Cs. Szabó zoltá…
A Shut up! nyelvét és tartalmát a cím tökéletesen fejezi ki, hasonlóan az albumot záró My horse-hoz. A kettő között pedig ott kukucskál a Szabad világ, ami a társadalomkritikájával még létjogosultságot is adhatna ennek az albumnak. A koncepció ugyanis már annyira kiélt, hogy amolyan trehány, generic trash-hatása van. Mintha hiperaktív gyerekek egy napra beálltak volna dolgozni a szülők helyett és így vezetnék le a stresszt a műszak után.
Vaterán rendelt veteránok
De tudjátok mit? Nem leszek telhetetlen: a Tombol az agyam is bejött a Bëlgától, ott sem érdekelt semmi a dalszövegből meg a maszterelésből, mégis jó volt.
De a Ricsárdgírnél melyek ezek az indokolatlanul egymásra dobált trackek? Legalább döntsék már el a tagok, hogy angolul vagy magyarul énekelnek-e végig!
És ha keverik őket, akkor indokoltan tegyék! Nem értem, hogy a zárószámnak miért kell feltétlenül angolnak lennie. Alig van szövege. És mivel nulla decibelen zörög a dob meg a basszus, kiemelései sincsenek. Pedig ez a kettő Braille-írás a dobhártyának, hogy észrevegyük az apró részleteket is. De itt semmi, de semmi ilyesmi nincs.
A döglött lónak ajándék a foga! – Dalkommentár a Ricsárdgír új EP-hez
Megjelent a Ricsárdgír legújabb EP-je, ami a My horse is going to die címre hallgat, és eljött az idő, hogy alapos és értő elemzésnek vessük alá. A zenekar sajnálatos módon máig félreértett és degradált státuszban van. Nagyon kevés a vájtfül a mai underground törzsközönségében, döglött ló
Az egész koncepció egy olyan szóvicc, ami favicc akar lenni: fárasztva akar nevettetni. Ezzel azonban mégsem elégszik meg, többet akar: végletes komolytalanságot, amit nem tud kifejteni, mert a társadalomkritikája kimerül ebben a viccnek szánt disszonanciában. Szeretném tudni, hogy a poénon és az infantilizmuson túl egész pontosan mit akar ábrázolni az EP koncepciója. Értem a felszínt, de ebben a műfajban láttunk már kiforrottabb koncepciókat is. Sőt, hasonlóan kartonpapírhangzásban. Csak egy számot mondok: The Fall – Totally Wired.
Persze, nyilván az is lehet egy motiváció az EP felépítése mögött, hogy nincs semmi konkrét motivációja. vegytisztán punk.
Így viszont nem értem, miért kellene hallgatnom ezt az albumot, élvezni, rajongani érte, mikor ebben a műfajban sokkal jobb korongok is születtek már. Nem csak nemzetközi viszonylatban, magyarok között is.
A ló meghal, a Mártondaniék kijózanodnak
Mit is tudnék még elmondani egy olyan albumról, amit nehéz hova tennem? Egyrészt egy echte magyaros társaságban az ötödik pálinka után majd talán bennem is felcsillan a szövegek mögöttes jelentése. Másfelől egy péntek esti, munka utáni koncerten simán hatásosak lehetnek Márton Daniék. Nem akarnak megváltani semmit. Engem mindössze az szomorít el, hogy erre tényleg óriási az igény. Vagyis a magyar közvirtus számára ott kezdődik az ifjúsági kultúra, hogy variációkban skandáljuk a repülőgép szót.
Ricsárdgír – My Horse
A My Horse a My Horse is going to die 🙁 című EP-nk 5. száma. A felvételek az Artistfactoryban készültek, Cs. Szabó zoltán vezetésével. Keverte: Cs. Szabó zo…
Mindeközben a Dope Calypso, egy dalszövegileg és műfajilag is kiváló, már-már világszintű csapat ugyanitt egy sokkal szolidabb helyen érvényesülhetett. Semmi gond nincs azzal, hogy léteznek ilyen együttesek, de a helyzet az, hogy egyik zenekar sem magától lesz híres. Egy együttest a közönsége, a hallgatósága tesz ismertté. És bízva abban, hogy a magyar kultúra ismét lehet internacionális, mint az 1970-es években, nem szabadna egy Ricsárdgírt akkora rajongótáborral látnunk, amennyi van neki – a tagokat sem a mainstream médiában interjúalanyokként.
