Tag:Carnival Youth

Újgenerációs szobadiszkó a zenekartól, ami fikarcnyit sem változott 5 év alatt

Míg anyáink-apáink kapartak a hazai underground és a ritkaságszámba menő külföldi csemegékért, siklósi unokahúgunk kedvenc zenekara egy rigai banda lehet. Ágya felett pedig biztosan Carnival Youth-poszter figyel. Spotify-listáján pedig a frissen megjelent Good Luck című albumuk pörög.

Gondolatok, amelyeket egyszerűen nem tudsz kiverni a fejedből – Új klip Carnival Youth bandától

Az Only the Moon Can See the Sun az álmok és a valóság között egyensúlyoz.

A fiúk igenis sírnak – itt az új Carnival Youth-klip

Pár nappal a lemezmegjelenés előtt, augusztus 12-én pedig a Sziget Fesztiválon csíphetjük el a zenekart.

Itt a Carnival Youth harmadik lemezének nyitánya, a Phantom Planet

Nyáron végre új albummal érkezik a legígéretesebb lett trió, a Carnival Youth. Augusztusig még várnunk kell ugyan, addig is Phantom Planet című számukkal borzolják a kedélyeket.

Új  single-lel érkezik hozzánk a Carnival Youth

Az indie-folk csapat Love Is The Answer c. új dalával hozza el a tavaszt április 16-án a Dürer Kertbe. A lett zenekar nem először jár Magyarországon, most a Meztelen Diplomaták és a Platon Karataev társaságában táncoltatják meg a közönséget.

Elhozza a tavaszt a Carnival Youth

A lett zenekar szerethető, indie-folk dalaival seperc alatt belopja magát a szívedbe, hiszen zenéjük olyan, mint egy tavaszi bolondozás a barátokkal: feltölt és mosolyt csal az arcodra. A fiatal csapat már többször megörvendeztette a hazai közönséget, most pedig április 16-án, egy igazi tavasznyitogató koncerttel térnek vissza hozzánk a Dürer Kertbe.

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

most pörög

Greta Thunberg egy csípős Twitter-bejegyéssel tért vissza

Az albertaiakon kívül valószínűleg a kutya nem figyelt volna oda a kanadai miniszterasszonyra, ha nem szúrja ki az interjúját Greta Thunberg.

17 éves lány megerőszakolása miatt ismét bíróság elé állhat a börtönben lévő Harvey Weinstein

Négy nemi erőszak miatt állhat ismét bíróság elé Harvey Weinstein.

Egy bezárt skót étterem a rászorulókat és egy állatkertet segít a koronavírus idején

A skót Mercat Grill étterem igazgatójának, Graham Blaikie-nek arculatváltással kellett számolnia a koronavírus miatt.

Randall Millert kiengedték a börtönből és máris filmet forgat 

Ez megsértheti szabadlábra helyezésének feltételeit.