Az, hogy kivel bújunk ágyban, csak ránk tartozik, senki másra. Na jó, még a partnerünknek lehet köze hozzá. De akkor miért érdekel mégis mindenkit az a túlhaladott kérdés, hogy ki hány emberrel feküdt le? Az alábbiakban 11 nő vallomását olvashatjátok arról, hogy partnereik száma milyen hatást gyakorolt (szexuális) életükre.

Egy ideig zavarta, már nem

Pár évvel ezelőttig nagyon kellemetlenül érintett a partnereim száma, mert elég sokan voltak. Úgy éreztem, hogy egy csomót szexeltem teljesen értelmetlenül, mert gyakorlatilag egyedülálló voltam a huszas éveimben. Főleg azért szégyelltem magam és éreztem magam rosszul a partnereim száma miatt, mert olyan nagy jelentőséget tulajdonítottam neki.

Szakértők szerint ezek a legnépszerűbb pozitúrák 2020-ban

Az együttlét kortól és nemtől függetlenül idén is töretlenül népszerű! A nemi élet az a dolog, amit nem lehet megunni, ezért érdemes felpezsdíteni az együttléteket az új évben is. A filmek félrevezetőek a nyelvórát illetően! Az iskolában sok hasznos dolgot megtanítanak a gyerekeknek, de vannak olyan dolgok, amiket csak az élet iskolájában sajátíthatsz el igazán.

Ugyanakkor az is bennem volt, hogy „Hm, ilyen sok partner után egy igazán tapasztalt nő vagyok!”. Másrészt pedig „Minek is feküdtem le ennyi pasival?” De igazándiból semmi jelentősége nincs. Csak egy önkényes mérőszám a tapasztalat meghatározására. Örülök, hogy megéltem ezeket a tapasztalatokat, mert alakítottak rajtam, de nem ez határozza meg, ki vagyok.

Emma, 33

Se szeri, se száma

Nem a partnereim száma határoz meg. Volt egy időszak az életemben, amikor fűvel-fával elmentem, és nem volt éppen egészséges a hozzáállásom a szexhez. Ekkor jópár strigulát behúztam, nem is tudnám megmondani, hányat.

Ahogy elkezdtem jobban érezni magamat a bőrömben, a szex már nem eszköz volt számomra, és normalizálódott a viszonyom is a partnereimmel.

És még a szex is sokkal jobb lett!

Nicole, 27

8+

Sokáig 8-on állt a számláló, és örültem, hogy páros szám. Aztán tavaly rájöttem, hogy mennyire zavar ez a szám. Nem mehetek tíz fölé, mert az már sok lenne. Úgyhogy visszatértem huszas és kora harmincas éveim 3-as, 4-es és 5-ös sorszámújához, mert fontosabbnak tartottam, hogy ne emelkedjen az összlétszám, minthogy valaki ismeretlennel feküldjek le.

Azt vettem észre, hogy ez az egész teljesen bekorlátoz, úgyhogy ha ezentúl növekszik a szám, az remek.

Élem az életemet és elfogadom a döntéseimet. És valószínűleg sokkal könnyebben kiléptem volna a sehova sem vezető kapcsolatokból, ha nem a partnereim számával vagyok elfoglalva.

Stevie, 34

„Nem bánok semmit sem”

Őszintén szólva elegem van abból, hogy ez ma még vita tárgya. Nem bántam meg semmit a szerelmi életemben, úgyhogy annyi partnerrel feküldtem le, amennyivel jól esett.

Úgy vettem észre, hogy aki a partnereim száma alapján ítél meg, az nem érdemli meg, hogy időt és energiát fordítsak rá.

A partnereim száma nem minősít engem, és idegesít, hogy ez is csak egy újabb indok mások diszkriminálására.

Amanda, 28

A telhetetlen

Bárcsak még több emberrel feküdtem volna le! Nagyon furcsa érzéseim vannak a partnereim számával kapcsolatosan.

Komolyan lelkiismeretfurdalás gyötör, hogy nekem nem volt annyi pasim, mint a barátnőimnek, mintha ez egy verseny lenne, hogy akinek több van, az jobban néz ki, tapasztaltabb, és több mint a többiek.

Van egy barátnőm, aki állandóan arról faggat, hogy hány pasim volt, és miért kevesebb, mint neki, ha ő már két éve kapcsolatban él, én meg egyedülálló vagyok. Arra gondoltam, hogy több emberrel kéne lefeküdnöm.

Carolyn, 25

A szűz

Szégyellem a partnereim számát. Igazából még egy sem volt, és ennek az a fő oka, hogy nagyon szigorú, vallásos családban nevelkedtem. Várni akartam a házasságig, hogy a férjemnek adjam oda a szüzességemet.

Aztán múltak az évek, nem mentem férjhez, és már nem is merném bevallani a lehetséges páromnak, hogy még mindig szűz vagyok.

Valószínűleg ezért is vagyok még mindig szingli: az egész szexualitás témától csak ideges leszek. Akkor is, ha beszélnek róla, akkor is, ha csinálni kell. Még a nőgyógyászomnak is hazudok ezzel kapcsolatosan. Vicces, hogy nagyon nem kéne, hogy számítson, hány emberrel bújt ágyba valaki, hiszen fejlődünk és változunk életünk során.

Tiffany, 32

Kényszerpályán

Én azt szeretném, ha több pasim lenne. Két éve gyógyíthatatlan nemi úton terjedő betegségben szenvedek és ez ki is nyírta a szexuális életemet. Szabadosan éltem, és valamilyen szinten még mindig az vagyok, de korántsem szexelek már annyit, amennyit szeretnék. Minden partneremnek elmondom, mi a helyzet, és ez nem használ.

A partnerek száma nem tükrözi a tapasztaltságot és szexuális kompetenciát.

Ha valakivel kölcsönös beleegyezéssel biztonságos és élvezetes szexuális életet éltek, akkor egyáltalán nem számít, kinek hány partnere volt korábban.

Rebecca, 26

Másoknak fontos

2020 van, nem hinném, hogy annyira számít, hány partnerem volt. Legutóbb, amikor összeszámoltam, 33 jött ki, és ez 2013-ban volt. Úgy gondolom, most nagyjából olyan 40-50 körül járhatok, de ez senkit nem érdekel.

Nyilván nem mondom el magamtól, csak ha rákérdeznek, aztán ha ledöbbennek rajta, az az ő bajuk.

Ha ez kell ahhoz, hogy rájöjjek, mi a jó nekem az ágyban, akkor kit izgat?

Hilary, 29

Az útkereső

2020-at írunk, nem hiszem, hogy jelent bármit is a partnerek száma. Hacsak azt nem, hogy mit is jelentett  valaki számára az, hogy ágyba bújt egy illetővel. A körülmények ismerete nélkül nem nagyon tudjuk értelmezni: 25 évesen lehet azért egy partnered, mert hét évig egy kapcsolatod volt. De lehet 30 is, mert valaki bizonytalan a szexualitásában, és ki akarja próbálni, hogy milyen férfiakkal, nőkkel és nem egyértelműen besorolható illetőkkel.

Így szexelj, ha örökre együtt akarsz maradni a pároddal

A hosszú párkapcsolat fontos része a szex! Ragadd meg a párodat és mutasd meg neki, hogy érdemes veled maradnia. Nők mesélték arról, melyik szexpózfajtára esküsznek „Amikor összejöttünk a párommal, egy egész órát eltudtunk tölteni olyan apróságokkal, hogy simogatja a kezeivel hol fent, hol lent a hátamat, a melleimet, a bőrömet mindenütt.

Engem sosem zavart a partnereim száma, büszke is voltam a 11 exemre. 19 éves koromig vártam az első szexuális együttléttel. Miután szakítottam az első barátommal, eltelt egy darabig, amíg rájöttem, ki is vagyok szexuálisan azon a kapcsolaton túl. Gyorsan rájöttem, hogy az egy éjszakás kalandok nem nekem valók és volt pár két-három hónapig tartó próbálkozásom, amíg nem találkoztam a mostani barátommal.

Morgan, 24

11?

Hálás vagyok mind a 11 volt partneremnek, akikkel intim kapcsolatban álltam. Még mindig benne vannak a telefonomban. Egy kivételével mindig szeretettel gondolok vissza a különböző tapasztalokra.

A volt párjaim segítségével megtanultam, hogy mi a jó nekem és mit nem szeretek az ágyban.

Ugyanakkor remélem, hogy a 11 már nem fog nőni, és a jelenlegi kapcsolatom örökre szól.

Carolyn, 25

Kettős mérce

Őszintén szólva azt sem tudom, hány emberrel feküdtem már le. 30 után már nem is számoltam, nem is érdekel. Szingliként tudatosan eldöntöttem, hogy csak a buta emberek kérdezik ezt meg.

És nem mondom meg, mert nem számít, hogy mennyi, a pasik úgysem tudnák jól kezelni az infót.

Túl kevés? Akkor felmagasztalják a szűziességed. Túl sok? Akkor kurva vagy, aki nem becsüli magát. A pasiknak bezzeg lehet sok partnerük, mert az milyen férfias, a nők meg akkor értékesebbek, ha nem voltak túl sok férfival. Ez borzasztó!

Marta, 44

Köszönjük, Marie Claire!

További szextippeket és érdekességeket találsz a Contextus Élet+Stílus rovatában!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.