Első kézből kaphatunk tudósítást a két nem közti örök párbaj és vívódás mélyéről és magaslatairól a Tünet Együttes – Az éjszaka csodái című előadásában. Két karakter állandóan egymásba fonódó útját vetíti elénk a három (!) résztvevő. A szereplők nem átallnak teljesen levetkőzve megmutatni a kapcsolat ösztönös és társadalmaink által mázolt képét egyszerre.
Fontos kiemelni azt az egyedi technológiát, ami miatt a néző folyamatos jelenként érzékeli az előadást és egy pillanatra sem érzi túlkomponáltnak. Samu Bence 2007 óta fejleszt egy Animata nevű programot, amivel Mezei Ildikó reszponzív valóságot tud teremteni a színpadra. Saját maga és Taskovics Éva animációival, grafikáival, azt a látszatot kelti, mintha a szereplők éppen kreálnák a valóságukat. Ezek a grafikák jelentik a díszletet az előadás alatt. A díszlet folyamatos mozgásban van, ahogyan a karakterek élete is állandóan változik – csak akkor statikus, ha a fiktív életek energia áramlása is megtorpan. Az előadásnak saját szimbólum rendszere van, azok ismétlődő megjelenései hangsúlyoznak és mutatnak irányt.
A színterek találkozása a síkokkal
Az előadás három fizikai téren mozog. Az elő- és hátteret elválasztja az óriás vászon, amire a program segítségével rajzolódik ki a történet a performansz alatt. A különböző elemek így jelennek meg, amelyekkel a táncosok interakcióba lépnek és megteremtődik a kapcsolat a belső világukkal. A hátterek változása az élethelyzetek és a két szereplő kapcsolatában lévő állomások váltakozását jelzi. A táncosok által megteremtett valós közeget értelmezhetjük egy a férfi-női kapcsolatot ábrázoló masszának.
Az azt elválasztó vásznat az állandóan változó jelen vagy a múltat ábrázoló közlési metódusnak. Ezt a világot egy a térben leghátul, állandóan emelő zenei összhang kíséri és mutat utat benne. A gitár szenvedélyesen vezeti be a nézőt a közeledő együttlét megtapasztalásába. A zenei kíséret által lesz a külvilág is résztvevője a karakterek álom szerű világának, a villózások valósággá válnak. A néző úgy érzi, valaki megfogta a kezét, hogy körbevezesse egy új világban.
A töretlen újrakezdés mozdulatai
Szász Dániel szólójával indul az előadás. A férfi önállóan kezdi életét, lassú szabályos mozgások egyre kíváncsibb, látszólag kontrollálatlan mozdulatokká nőnek, majd a folytonos keresgélés után megáll és elmereng. Nem sikerül feloldania az önmagában lévő konfliktust, ezért ezt egy eksztatikus kikelés követi, amit földre zuhanás zár. Itt jelenik meg a nő szimbóluma a vásznon és elkezdődik a szélsőségeket érintő násztánc, ami egészen az előadás végéig, sőt talán még most is tart. A női hívást néhol érdektelenség követi, néhol őrjöngő mámor.
Furulyás Dóra vászon mögötti fényjátékával jelenik meg és testesíti meg a női szellemet. Ekkor bontakozik ki a dialógus, amit a két karakter egyre érzékletesebben épít az előadás során.
Partnerként vezetik végig a nézőt a kapcsolat szakaszain, ami lehetne akár csak egy gondolat folyam, egy álom a kapcsolat lehetséges kimeneteleiről is. Mikor együtt táncolnak, mintha minden porcikájuk ismerné a másikéit, az egymásra adott reakcióik a spontaneitás bizonyosságát adják. Ezt az érzetet a táncosok színészi játékának tudatossága erősíti, természetesen könnyed minden kifejeződésük. A karakterük jellemvonásait átütően megfogalmazzák az előadás elején és amellett ki is tartanak.
Tünet Együttes: Az éjszaka csodái The Symptoms: The miracles of the night
Tünet Együttes: Az éjszaka csodái The Symptoms: The miracles of the night More information: http://tunet.hu/index.php?page=repertoar_details§ion=szinlap&…
A félelmek, a károk, a szenvedés elsodorja egymástól a szereplőket, ezután egyedül létükben mutatják meg a magány és vágyódás pillanatait. A vásznon megjelenő attribútumok, a jellegzetes tárgyak, amik végig kísérték az együtt töltött időt, álom szerűen lebegnek a szereplők világában, mint egy-egy hajszál a párnán, amit már rég kimostunk.
A mozgás mint idegtérkép
Szász Dániel táncának részletgazdagsága beemeli a nézőt a térbe, mintha az önkeresése közben a néző a vállairól figyelné a történéseket és ő is átélné azokat. A bátorság, ahogyan a kezdőponton belenéz a jövőjébe és vállalja a kockázatokat, számunkra is erőt tud adni a váratlan eseményekkel szemben. Az izomzat rezgései megfeszült figyelmet láttatnak, egyfajta tudatosságról biztosítanak minket a felmerülő problémákkal való szembenézéskor.
Variációk a merülésre – – ContextUs
Kétszer is mély merülést hajt végre a Tünet Együttes új produkciója: Szász Dániel és Furulyás Dóra szólói, a Loop és a Lomtalanítás, bár némileg különböző tereket teremtenek, dinamikájukban és belső szabályrendszerükben rengeteg az átfedés. A Loop – merülés két levegővel címében a két levegő – többek között – a tartalomra, vagyis a két, szünettel elválasztott táncszólóra utal.
Az egyedüllét biztonságát feladja a potenciális boldogság oltárán és azért minden mozdulatával küzd. Mikor már a másik fél átadta magát az unalom és megszokás ördögeinek, ő kitart és zárt fogalom rendszeréből alkotja újra a valóságát.
A kiszolgáltatottság nem opció, a küzdés és a fáradhatatlan tenni akarás a válasz az eldobottságra.
A többszörös elválás utáni újra egymásra találások kezdeményezője viszont a nő, Furulyás Dóra, aki szemtelenen nyers érzékiséggel mutatja be az örök csábítás lehetőségét és veti bele magát az izgalmak és odaadás világába. Ebben a világban ők a középpont, minden más másodlagos és véletlenszerű. A véletlenszerűséget nem fogadhatja el a két szereplő. Ha ezt meg is teszi, meglovagolja és megszelídíti, hogy újra akaratlagos cselekvések alapja legyen. Ezt a még ujjvégekben is tudatos mozgásviláguk teszi egyértelművé és kovácsolja meg. Annak ellenére, hogy egy szót sem hallottunk tőlük (kivéve egy igen meglepő és ironikus dalt Furulyás Dórától), mozgással és arcjátékkal tudatosan fejezik ki a karakterük érzelmi világát.
A fulladás lehetséges kimenetel
Furulyás Dóra egy komika játszi könnyedségével fejezi ki a női szenvedést az egyetlen direkt hangüzenet által a szerelmes dalok önsanyargató funkcióját bemutatva. Szász Dániel sorsa súlyosabb. Szabó Réka és Czakó Máté rendezése jól irányítottan időzíti az ezeket bemutató jeleneteket, minden lényeges pontot szükséges időpillanatban fokoz vagy bont ki. A férfi–női kapcsolat állomásait úgy mutatja be, hogy a néző eggyé válik a szereplőkkel. Minden végkor ő is elvérzik és minden újrakezdésnél csillog a szeme. A többszörös végekkor mindkét szereplő sebekkel távozik, de a férfi fájdalma végletesebben mutatkozik meg valahányszor megtörténik az elválás.
A felállás is nehezebb, a feldolgozás szörnyű képekkel van aláfestve, ezek az elemek mindig feltűnnek a bajt jósolva.
Visszaköszönnek figyelmeztetésül, de nem mutatkozik felismerés a szereplők részéről. Egy példa: a víz mint mindent elmosó, új talajt hozó elem, az új nyitásokat jelzi. A tetőpont akkor következik be, amikor a víz már nem tudja felszámolni a gondokat, egyfajta végső megoldásként együtt merül el benne a két szereplő és tökéletes hullákként lebegnek a vízben, együtt, mégis egyedül. Ez a pont, amikor a néző elhiszi a történések súlyát, az élet végességével találkozik. A két karakter egyszerre lesz ő és egyszerre lesz idegen.
Ha belegondolsz mindkettőnknek aktuális volt
– egy néző az előadás után.
Ahogyan az álmainkban felébredünk, ha zuhanáskor a szakadék aljára érünk, itt is fellélegzünk. Előtűnik a remény, hogy ugyanazokba a hibákba lépjünk, már egy más olvasatban. Az ide-oda csapongó élettel tökéletesen együtt mozgott a két táncos, néha dacolva, néha megengedően, hogy az simogassa őket.
Alkotók és szereplők
Rendező-koreográfus: Szabó Réka
Rendező munkatársa: Czakó Máté
Szereplők és alkotótársak: Furulyás Dóra, Szász Dániel, Mezei Ildikó
Látvány: Mezei Ildikó, Taskovics Éva, Samu Bence
Fény és tér: Szirtes Attila
Kosztüm: Szűcs Edit
Zeneszerző G. Szabó Hunor
Zenészek: Csizmás András, Fenyvesi Márton, G. Szabó Hunor
