A 15. századból származó perzsa kéziratot a koronavírus-járvány korlátozásainak feloldása óta az első személyesen megtartott árverésen értékesítették az Egyesült Királyságban, de a kötet származását mindössze csak 40 évre visszamenőleg tudják igazolni.
Fölényes kategóriarekorddal nyitott újra a Christie’s
Az 1766-ban alapított brit aukciósház, a Christie’s számos műtárgyat értékesített már csillagászati összegekért. A legnagyobb művészek alkotása közül is kiemelkedő a világ legdrágább festményeként számon tartott Salvator Mundi, de ők bocsátották árverésre Albert Einstein egyik levelét. Nekik köszönhetően kapta meg Jeff Koon a „világ legdrágább élő művésze” címet.

Idén júniusban egy 15. századi, kézzel írt perzsa Korán kötet rekordáron, 7 millió fontért kelt el a londoni aukciós ház árverésén, írja a The Art Newspaper. Ez a kódex becsült értékének tízszerese, és a kategória korábbi csúcstartójának számító, 3,7 millió fontért értékesített Korán kötet árának közel duplája.
Monet tavirózsás képe volt a Christie’s New York-i impresszionista aukciójának fénypontja
Az aukció teljes bevétele 279,2 millió dollár (80 milliárd forint) volt, amely a tavalyi impresszionista és modern árverésen elért bevétel fele, és szakértők szerint a visszaesés egy piaci korrekciót jelez. A vasárnapi árverésen a vásárlók 61 kikiáltási tételre licitálhattak, ezek közül 51 kelt el, ami 85 százalékos eladási arányt jelent.
A kéziratot valószínűleg az egyik timurida herceg udvarában, a mai Irán vagy Afganisztán területén készítették. 534 gazdagon illusztrált, aranyozott kínai papírból készült, arab kalligráfiával teleírt oldalból áll. A Christie’s iszlám és indiai műtárgyakkal foglalkozó részlege 600-900 ezer fontra becsülte az értékét.
Yael Rice, az Amherst College, Massachusetts és Stephennie Mulder, a Texasi Egyetem szakértője szerint a kötet nem rendelkezik hiteles származási bizonyítvánnyal.
A legutolsó ismert tulajdonosát csupán az 1980-as évekig lehetett visszavezetni: a könyvet az eladó édesapja vásárolta meg Londonban a ’80-as években.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A származás átláthatósága azt hivatott biztosítani, hogy egy adott műtárgy megvásárlása nem ütközik az 1954-es Hágai vagy az 1970-es UNESCO egyezménybe. Mivel a tárgynak nincs származási bizonyítványa, így nem is tudható semmi arról, milyen körülmények között került el keletkezésének helyéről[/perfectpullquote]
– mondják a szakértők.
A Christie’s biztos benne, hogy tiszta a múltja
Nem törvényi előírás a kulturális örökségnek számító műtárgyak esetében eredet igazolása, de kívánatos. A Christie’s aukciósház szóvivője azt állítja, 40 éven át egyazon gyűjteményhez tartozott a Korán.
Az extravagáns tervező, Eileen Gray által készített szék 22 millió eurót ér
Eileen Gray formabontó stílusával felrázta az avant-garde művészetet, és nevéhez köthető, hogy megalkotta a világ legdrágább székét. A tervezőnő által 1923-ban megálmodott szobabelső viszont a korabeli kritikusok körében nem aratott osztatlan sikert. „Egy szoba, amely csak a rémálmokhoz és álmatlansághoz való” – fogalmazott egy kritikus a radikális vonalvezetésű hálószobával kapcsolatban.
„Ahogy az a katalógusunkban is szerepel, néhány oldal a 19. században, feltehetően Közép-Ázsiában keletkezett. A könyv papírja Kínában, a 14. század végén vagy a 15. század elején készült, és a legtöbb oldalt Perzsiában írták a 15. században. A kézzel írott Korán kötetek személyes tárgynak számítottak, amelyet tulajdonosaik magukkal vittek utazásaik során. Rendkívül fontos a jelenlegi tulajdoni viszonyok és az értékesítési jogok birtokosának megállapítása. A Christie’s sosem értékesít olyan tárgyakat, amelyekről biztosan tudjuk vagy alapos indok alapján sejtjük, hogy lopott vagy illegális módon került el származási helyéről” – jelentette ki az aukciós ház szóvivője.
No Title
No Description
Rice és Mulder szerint a kéziratok történelmi jelentőségük ellenére gyakran kevesebb figyelmet kapnak, mint a többi veszélyeztetett kulturális örökség. A könyvek megcsonkítása és a hiányos származási bizonyítvány miatt sokkal kevésbé vagyunk képesek rekonstruálni a múltat. A két szakértő ezzel a tavaly októberi, szintén a 15. századból származó timurida kódexből származó két oldal értékesítésére céloz, amely ugyancsak a Christie’s-nél történt.
Az iszlám kódexek iránt érdeklődők pár hete az Izraeli Nemzeti Könyvtár jóvoltából számos értékes ritkaság között böngészhet virtuálisan és ingyenesen.




