Kevesen tudnak úgy előadni, hogy legszívesebben bekuckóznánk a színpad egyik sarkába és liliomszirmokat tépegetve dúdolnánk a dalokat. A Magashegyi Underground új lemezét, a Titkos életemet mutatta be az Akváriumban. Volt konfettieső, mezítlábaskodás és önfeledt tánc a hátsó sorokban is.
Jöttek, késtek, de lenyűgöztek
Negyven perc nem a világ, annyi, mint egy gimnáziumi tanóra. Egyhelyben végigállni viszont annál bosszantóbb. A Facebook-eseménynél 19 órára, az Akváriumban 20 órára kiírt kezdés csak háromnegyed 9-kor valósult meg. Előzenekar híján minden tizedik percben végigfutott egy ujjongáshullám a közönségen, hátha megjelennek a színpadon. Miután már felmelegedett a kezemben a fröccs és kezdtem elveszíteni a türelmemet, megjelent Bocskor Bíborka a színpadon egy csokor liliommal a kezében.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy az eget a földre kell hozni. Szóval ezek a tiétek![/perfectpullquote]
– mondta a Hajnal című szám eléneklése után és az első sorokban teljes extázisban jelentkezőknek szétosztotta a virágokat. Ezzel a gesztusával pedig részben sikerült is elfeledtetnie velem a hosszú várakozást és elindult a varázslat. Azért nevezem így, mert ritka, mikor valaki egy akkora koncertteremben, mint az Akvárium Nagyhallja bensőséges és már-már családias hangulatot tud teremteni.
Beck Zoli is színpadra lép a Magashegyi Underground lemezbemutatóján
A Magashegyi Underground az a magyar zenekar, amire ha ránézünk, a kreativitás bája jut eszébe az embernek. A hazai könnyűzenében előkelő szerepet sikerült kivívniuk maguknak. Az Akvárium Klubban pedig épp ezt akarják megkoronázni. Több okból is fontos esemény lesz a március 30-a, hiszen 3 év után újra nagylemezt jelentenek meg, az Akvárium éppen ezen a napon, 5 éve nyitotta meg kapuit épp a Magashegyi Underground koncertjével.
A várakozásaimmal ellentétben az „underground” szót a nevében hordozó zenekar valójában nem csak azt a közönséget szólítja meg, akikre számítanánk egy hasonló műfajú koncerten. Voltak egymásba karolva pörgő kislányok, fejrázós negyvenesek és a hátsó sorból szemlélődő nyugdíjasok is.
Szeretetet szőttek az emberek közé
„Bíborka! Bíborka!” – kiáltották többször is a közönségből egy-egy halkabb percben, az énekesnő pedig azonnal reagált rá. „Ebben a zenekarban valahogy mindenki magasabb nálam” – mondta a színpadon egyszer csak megjelenő Beck Zoli.
Erre Bíborka levette a cipőjét, majd úgy énekelt tovább. Beck Zoli, a 30Y alapítója már szinte családtag a zenekarban, így nem csoda, hogy Bíborkával olyan összhangban és örömmel tudtak együtt énekelni, hogy az rögtön átragadt ránk is.
Zoli a Látod, a Tegnapután és az Árnyékok számokig kapcsolódott be a koncertbe.
Az énekesnő a számok közben szinte körülrajongta a zenészeket, mosolygott és úgy pörgött-forgott, mint egy kislány. Mikor pedig bejelentették Szepesi Mátyást – aki gitárosa volt a bandának, de most „csak” menedzserként marad velük –, akkor tényleg olyan energiákkal telt meg a koncertterem, mintha mind ismernénk egymást. A Darazsak, a Diadém és az Anglia dalok így a jól megszokott módon, nosztalgikusan csengtek. A szeretet úgy vibrált az egész teremben, hogy voltak pillanatok, mikor egy kényelmes kanapén éreztem magam egy meleg szobában, barátokkal.
Ezt a kissé abszurd, de annál kellemesebb érzést pedig az idézte elő, hogy a zenekar színpadi jelenléte beengedett minket, nézőket is a saját titkaikba.
Voltak olyan megmosolyogtató jelenetek is, amikor a Metróhuzat című számban a „telik az idő, szakad a konfettieső” részletnél a közönség első sorában néhány nagyon felkészült rajongó eldurrantott egy konfettiszórót. Ugyanezek a lányok az Egytől Hétig című dalnál egymás után emelték fel az A4-es papírra nyomtatott színes számokat egytől hétig.
Konyha: Olyan érzést kell megadni, ami a dalainkhoz köti a hallgatót – Interjú / ContextUs
ContextUs: Ha valaki már ismer titeket, vagy akár csak most görgeti az üzenőfalatokat Facebookon, azonnal feltűnik neki, mennyire közvetlenek vagytok. Úgy éreztem, már-már olyan, mintha egy személyes Facebook-adatlapba nyernék betekintést. Amikor ez a stílus kialakult, még szinte minden Konyha-koncertre járót ismertünk, legalább arcról.
Ezenkívül pedig buborékot fújtak és tomboltak a kedvenc zenéjükre. Ez mind pedig természetesen hatott, mind odaillett és csak emelte az est hangulatát. A dalok egymásutánja pedig jó ütemet adott, hullámokban követték egymást a lassabb és pörgősebb számok, nem engedték leülni a hangulatot.
Ezer közül is
Sok mindenről lehetne beszélni, miért különleges és megjegyezhető a zenekar, de kezdjük a felszínen! Fehér holló az a banda, akiket a nevük említése nélkül körül lehet írni egy szimbólummal. A liliom az utóbbi években erősen összeforrt a Magashegyi nevével és mindennel, amit közvetíteni szeretnének. Emögött pedig nagyfokú tudatosságot érzek, hiszen az arculat manapság már tényleg majdnem minden. Amit még kiemelnék – és kevésbé a koncertről szól –, hogy egy kísérletező zenekarról beszélünk, ami igyekszik minél több művészeti ágat bevonni.
A Titkos életem című lemez nagyrésze Tóth Krisztina szövegeiből táplálkozik, aki egyébként jelen volt a lemezbemutatón. Nem meglepő a zenekar részéről, hogy a kortárs irodalomhoz közelít, hiszen Závada Péter és Parti Nagy Lajos szövegeit is dallamokba foglalták már. Azért tartom fontosnak ezt megjegyezni, mert úgy gondolom, hogy sokkal többet ad hozzá egy Magashegyi-koncerthez, ha az ember egy kis háttértudással érkezik. Így talán nem csak elmerül a dalszövegekben, de valóban figyelve és kicsit elemző módon tud rákapcsolódni az üzenetükre.
Miről nem írhat ma egy írónő – avagy létezik-e női irodalom? – Tudósítás
Hosszú, kígyózó sor áll a Világirodalmi Színpad bejárata előtt. A magyarul és franciául zajló beszélgetéshez mindenki elveszi fülhallgatóját, majd lassan megtöltik a nézőteret. Kivéve az első sort. Az egyik szervező biztosít, a székek nem foglaltak, nyugodtan ülhetek az első sorba, sőt! Elfoglalom a középső széket legelöl, és nem telik el három perc, az emberek felbátorodva előrébb ülnek.
Éppen ezért nagyon vártam a meglepetés számokat, amiket esetleg a már megjelent – Hajnal, Veled álmodom, Titkos életem és a Te neved című – dalokon kívül hallani fogunk. Mégiscsak egy lemez bemutatása az apropó. Ha viszont ez nem egy négydalos kislemez lesz, akkor közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Mintha tükörből nézném a szobát: / milyen tágas és ismerős idegenség, / nem lévő másik életem – át / kéne aludni ezt az estét[/perfectpullquote]
(Tóth Krisztina Szilveszter című verse és a Te neved című dal szövege)
Elvitathatatlan viszont, hogy ettől függetlenül hozták a megszokott ezer közül is felismerhető hangzást, dinamikát és az önazonosságot. A setlistet szép ívre fűzték fel, mivel az elején az ismertebb dalokkal kezdtek – mint az Álmatlanság, az Arcok utcák nevek és a Holdfényváros. Ezután az újak következtek és a közönség gyakran bekiabált számkéréseire reagálva Bíborka ígért a vége felére Fűtengert is, majd a Rázz fel tökéletes levezető soraival zártak: „Nyúlj utánam, rázzál fel / Vegyél rá, és vigyél el.”
„Nem csak én vagyok, hanem mi vagyunk!”
Nagyon egyszerű beleesni abba a hibába, hogy egy zenekart csak a frontemberrel azonosítuk és az ő személyiségét húzzuk rá az egész zenekarra. Névről van, hogy nem is jegyezzük meg a tagokat, csak a „gitárosként” vagy a „dobosként” emlegetjük. Ahogy Bíborka is kiemelte a srácokat, én is szeretek mindenkire odafigyelni, hiszen Fűrész Gábor (gitáros-billentyűs) a koncert alatt háromszor cserélt gitárt és természetesen nem ugrálta körbe a színpadot, de olyan koncentrációval játszott, hogy végig egy biztos pontot jelentett.
Toldi Miklós (dob) talán egy esetlen kezdéstől eltekintve szintén a megszokott szuper színvonalat nyújtotta és Kőrös Tamás is beletette a szívét a gitározásba – ez az imprója alatt látszott legjobban. Annyit még érdemes megjegyezni, hogy a zenészek is előidézik a fentebb említett jelenséget, hiszen nem mozognak sokat, a gitárosok nem járják be a színpadot és a legritkább esetben mosolyognak. Nem csoda, hogy a szemek Bíborkára szegeződnek.
A háttérvideók és a technika egyébként szintén nagyon megdobta a színpadképet, így az érzelmekkel megtöltött légkörbe színek is keveredtek.
Örömmel láttam, hogy kihasználták a ledfalakat és a milliónyi reflektort is. A zenészek mögött futó videók – amik egy galamb repülését vagy egy erdő látképét vizualizálták – tökéletesen passzoltak a számokhoz. Nem egy-két másodperc ismétléseiből álltak, de nem is vonták el a figyelmet, szóval a kevesebb abszolút több volt! „Nem lehetne úgy, hogy a fények ne ránk, hanem a közönségre világítsanak?” – kérdezte meg két szám között Bíborka a technikusoktól. Már ugyan egészen beleszoktam a közvetlen stílusába, de ez tényleg „ami a szívemen, az a számon” pillanat volt, egyébként teljesen jogosan.
Magashegyi Underground – A te neved [Official Video]
Zene: Toldi Miklós Szöveg: Tóth Krisztina Zenei producer, recording, mixing, mastering: Toldi Miklós A videót készítette: PUR E Rendező: Tiszai András Operat…
Ekkor volt egy rövid intermezzo a fények próbálgatásával, de végül találtunk egy köztes megoldást, hogy a zenekar is lásson minket és ne csak tippelgetni lehessen, hogy éppen ki-kire néz. Ekkor Bíborka hozzátette: „Jó lesz ez így, a felét látjuk, a felét érezzük!” A technikusok felkészültsége nagyon sokat hozzáad egy koncert gördülékenységéhez, mégsem szokták megemlíteni a munkájukat.
Létezik jó koncert jó hangosítás, hangkeverés vagy fényelés nélkül? Elengedhetetlen, hogy bele tudjanak bújni a különböző fellépők személyiségébe és alkalmazkodjanak hasonló, random kérésekhez, mint amilyen Bíborkáé is volt. Ilyen tekintetben is emlékezetes volt a koncert!