Szerb Antal: Utas és holdvilág című regénye alapján készült a TÁP Színház 330 perces, kétszünetes monstrum műve, playback előadása. Az elmesélt történet intelligens szövege már önmagában is elgondolkodtató és felettébb olvasmányos.
Az örökérvényű filozófiai kérdéseket és vágyakat boncoló mű az egyik legjelentősebb magyar regény a 20. századból. A 80 éve megjelent könyvet számos nyelvre lefordították már. ’74-ben film készült belőle Horváth Z. Gergely rendezésében, ’96-ban színpadi művet írt belőle Galambos Péter. 2002-ben Vajdai Vilmost is inspirálta a mű, és emlékezetes hangulatú rádiójátékot készített belőle Bodó Viktor, Ónodi Eszter és Csányi Sándor főszereplésével. Az akkoriban sűrűbben zenélő és DJ-ként is többet fellépő színész egyedi atmoszférát teremtett a hangeffektekkel és a részletesen kivitelezett hangulat aláfestő dallamokkal. A szeptemberben bemutatott playback előadás erre építkezik a Trafóban.
Vajdai Vilmos jól ismeri a szöveget. 15 évvel a rádiójáték megrendezése után lehetőséget kap arra, hogy képi világot is rajzoljon köré.
Az eltelt idő kellő élettapasztalatot adott a rendezőnek ahhoz, hogy kiforrjanak fejében a jelenetek és letisztuljanak a képek.
A playback arra utal, hogy a zenére mozgó és szövegekre tátogó monológokat és dialógusokat látok. A színészek nem a saját hangjukat használják. Fordított szinkron ez.
Az előadásban szinte a teljes regény benne van minden szállal és szereplővel, de a jelenetekből húztak, sűrítettek. A bábszerűen játszó, olykor elrajzolt elemekkel építkező testbeszéd súlytalanul álomszerűvé válik. A játszók elképesztő feladattal néznek szembe. Nem csak a szöveg mennyisége és az előadás hossza a kihِívás, hanem a vetítések koreográfiája és az azelőtt való mozgás is megköveteli a folyamatos figyelmet és koncentrációt. Az 5 órás előadással a rendező nem akar provokálni. Ő valójában imádja ezt a művet, és minnél többet meg akar mutatni belőle abban a formában, amiben igazán otthonosan mozog és jól érzi magát. Mégsem öncélúan teszi ezt.
Sokszor úgy tűnik, mintha egy vetítésekkel dúsan tarkított drum and bass partin ücsörögnék a 2000-es évek környékén, ahol a zene és egyebek okozta révületet felváltja Szerb Antal igéző szövege.
A rádió- és a színpadi játék világa merőben különbözik egymástól. Az előbbi jóval kevesebb eszköztárral rendelkezik. Mivel a hang az egyedüli eszköze a színészeknek a karakterek megformálásban, jóval erősebben, mélyrehatóbban, elrajzoltabban szólalnak meg. Amikor egy másik színész hangjára tátog valaki, önkéntelenül parodizál. A rendező tisztában van ezzel, és megköveteli az elrajzolt gesztusokat a színpadon, hogy idomuljon játékuk a hanghoz, és ne váljon távolságtartóvá,ami előttünk zajlik.
A játékuk és a kép miatt válik Ravenna tényleg hullaszagúvá, Waldheim Rudi Etruszk Múzeuma röhejesen humorossá, a vonatozás frivolabbá, az ópium bódítóbbá. A vetítéseket és a színpadi képeket komoly létszámú csapat készítette. Nagyon sok stílus és ötletes megoldású munka ötvöződik a látványban. Egyidőben tud humoros, komor, realisztikus és absztrakt lenni. Remek háttérképeket képeket válogattak, például a csúnya nő és gyerekéről szóló résznél. Továbbá ötletes megoldás volt a videóbetét a múlt századi amerikai színésznőkről is, amikor Rudi a nőkről mesél.
Az igényesen összeválogatott zene eklektikus parti hangulatot varázsol mindez alá.
Az előadás sötétben indul. Legalább 15 perces elbeszélő szöveggel nyit. A történetmesélés követi az eredeti szöveget, attól nem tér el. Gálffi László hangjára elcsendesül a nézőtér, és magukba szállnak az emberek. Bátor nyitány. Az a célja, hogy a néző lassan merüljön le a tudatalattijába, lecsendesedjen és átszellemüljön az elkövetkező látványos utazással. A fénytechnika felvonultatása sem következetlen. A sötétből lassan építkezve jut el az egyszerűtől a bonyolultig.
Az eleinte zseblámpával megvilágított, kifeszített fehér vásznon árnyjátékkal induló játék még csak az előjátéka annak az audiovizuális orgiának, ami azt követi. A szünetek után a színészek játéka és elhelyezkedése is egyre közelebb kerül a nézőkhöz. Az este végére már majdnem mellém érkeznek a színpad hátsó feléből, és a mondatok már a bőröm alá is beférkőznek néha. A dramaturgia túlvilági lüktetést ad, és bonyolult összefüggéseket sejtet. De nem szorul mélyebb analízisre. A lényeg az összhatás és a tömény érzelmi dózis ami feltölt az 5 óra eltelte után.
Vajdai Vilmos rendezésében a hármas szám visszatérő elem. Nem csak három részből áll az előadás, de az elbeszélőt is felosztja 3 színészre. Ezzel szándékosan tartja fent a figyelmet a jelenetek változása alatt és tölti meg új jelentéstartalommal a narrátor szerepét. Dramaturgiailag merész húzás ez, de valóban hasznos és ötletes. Sok a dialógus az eredeti szövegben, de jelentősebb a leíró és magyarázó rész. Ezzel aláhúzza jelentősségét és spirituális vezetővé érik ez a hármas.
A narrátorok úgy vezetnek jelenetről jelenetre át, mintha egy foglalt házban járnék szobáról szobára egy elektro partin, valahol egy külvárosi ipari negyedben, egy nagyvárosban.
A hárommá hasadt én magával is eljátszik, mint egy másnapos elme. Nincs egy unalmas sarok, bárhova fordítom a tekintetemet, lüktető gondolatokkal találkozok.
Utas vagyok Vajdai Vilmos vonatán, és bámulok ki az ablakon magamba. Attól függetlenül, hogy ugyanazon a hangon szólal meg a három karakter, játékuk miatt függetlenednek egymástól, és izgalmas hangulatátvivő masszát képeznek.
A történet lineárisan zakatol előttem, de a vetítések és a playback hatására új dimenziók nyílnak. A műfajok keverése nem csapong hangulatok alapján és korántsem következetlen. Sűrű atmoszférák keverednek impulzívan a játék téren, és a figyelem nem lankad. Az abszurdan elrajzolt elemek, mint például Kálid Artúr (Perzsa) többméteres palástja már természetesnek tűnnek ebben a közegben. A mozgatható paravánokra vetített képek misztikus világba repítenek, és illusztris adaptációkkal gazdagítják az estét.
A vetítések közül a legemlékezetesebb a Champs Elysée állóképén menetelő autós rész Erzsi párizsi kávéházas jelenetéből, melyben nem csak Törőcsik Franciska Erzsiként, de Háda Fruzsina Sári szerepében is maradandót játszik.
Az ötletes és kimérten pazar megoldások között – melyben autóba pattannak vagy megelevenednek az etruszk-szobrok – elveszek térben és időben.
Hosszan és aprólékosan fejtegetni, mi miért és hogyan rakódik egymásra felesleges. A TÁP Színház méltó módon ünnepli Szerb Antal regényének születésnapját, és egyedülálló módon mutatja be grandiózus hatását. „Ma bort iszom, holnap nem lesz.” Azért, hogy legyen holnap is, és mások is részesei lehessenek ennek az élménynek, az alkotók gyűjtést indítottak, hogy közösségi finanszírozásban tovább játszhassák az előadást.
—
Jelmeztervező munkatársak: Szabados Luca, továbbá az MKE és a MOME hallgatói: Bartos Letícia, Dávid Luca, Gyimóthy Noémi, Kuti Letícia, Mikes Anna
Díszlettervező munkatárs: Devich Botond
Videó: Bartha Máté, Horesnyi Máté, Huszár Dániel, Nagy Gergő, Varga Vince és a MOME Média Intézetének hallgatói: Halák László András, Kovács Dorottya, Lődi Áron, Maruscsák Dávid, Szatmári Bendegúz, Válics Péter
Festő: Kőszeghy Flóra
Film: Pálos György, Papp Bojána
Műszaki munkatárs: Bredán Máté
HANGOK
Erzsi: Ónodi Eszter
Mihály: Bodó Viktor
Elbeszélő: Gálffi László
Szepetneki János: Csányi Sándor
Zoltán: Hajdú István
Utas: Takátsy Péter
Ellesley: Lukáts Andor
Millicent: Pokorny Lia
Ervin: Zsótér Sándor
Sári: Kecskés Karina
Perzsa: Halász Péter
Waldheim Rudi: Mucsi Zoltán
Portás: Ternyák Zoltán
Nő: Gryllus Dorka
Vannina: Hámori Gabriella
Éva: Marozsán Erika
Apa: Szacsvay László
Szereplők
Mihály: Laboda Kornél
Erzsi: Törőcsik Franciska
Perzsa: Kálid Artúr
Szepetneki: Hegymegi Máté
Éva: Fátyol Hermina
Zoltán: Farkas Ádám
Ellesley doktor / Apa: Márton András
Ervin: Horkay Barnabás
Sári: Háda Fruzsina
Waldheim Rudi: Egger Géza
Narrátorok: Csányi Dávid, Göndör László, Váradi Gábor
Alkotók
ÍRÓ: Szerb Antal
RENDEZŐ: Vajdai Vilmos
DÍSZLET: Horváth Jenny
LÁTVÁNY: Juhász András
MŰSZAKI VEZETŐ: Bredán Máté
JELMEZ: Nagy Fruzsina
MOZGÁS: Hegymegi Máté
ADAPTÁCIÓ: Turai Tamás
DRAMATURG: Bíró Bence
FÉNYTERVEZŐ: Bányai Tamás
RENDEZŐ MUNKATÁRSA: Cseh Adrienn
PRODUKCIÓS VEZETŐ: Imely Zoltán
