2018 közéleti-kulturális mélypontjainak listája közös szorongásaink, kollektíve megélt kudarcaink lajstroma: a CEU elüldözése, az MTA és általában a szellemi szabadság halántékához szorított pisztoly, „kultúrharc”, a közmédia kapuján beugrálni kényszerülő ellenzéki képviselők, egy tüntetésen feleszólaló gimnazista lány hetekig tartó csesztetése a „legmagasabb szintű” propagandában. A sor folytatható. Izzad a tenyér, felmegy a pulzus.

1„Mi a fenének vállaltam el?”

Bevallom, amikor megkaptam a felkérést, az első gondolatom az volt, hogy ugyan mi a fenének hiányzik ez nekem. Listázgatni, rangsorolni a tavalyi év legfelháborítóbb közéleti eseményeit, főként azokat, amelyek a kultúrához kapcsolódnak? Épp kisütött a nap, mindjárt jön az ebéd. Meg amúgy is, túléltük ezt a szerencsétlen 2018-at, köszi, srácok, én most inkább csak úgy üldögélnék tovább a kanapén, nektek meg hajrá! Na, nyilván, elvállaltam… De csak azzal a feltétellel, hogy nem szeretnék mély jogi vagy szociológiai elemzésekbe bocsátkozni.

Egyrészt az ilyesmikre vonatkozó vágyaimat kiélhetem a hétköznapokban, másrészt nem gondolom, hogy a felkérés arra szólt, hogy alkotmányos paragrafusokkal, emberi jogi nyilatkozatokkal vagy Bourdieu-idézetekkel szórakoztassam az olvasókat.

Szóval úgy gondoltam, hogy az egészet megírom úgy, ahogy éppen ma, ezen a szép márciusi napon kiömlik a klaviatúrára. És végtelenül szubjektív. Terápiás foglalkozás, ventillálás, akárhogy nevezhetjük. A lényeg, hogy előre is bocs, önző leszek, kesergő, csapongó. Semmiképpen sem racionális. Ahogyan, legalábbis én így gondolom, maguk az események sem teljesen azok.