Monhor Viktória ízik-vérig független, aki Cate Blanchett-tel is forgathatott. De hogyan adhat választ társadalmi-közéleti kérdésekre egy képzőművész-performer? A munkásságán keresztül kerestük a megoldásokat.

Hirdetés

ContextUs: Senki sem szeret címkézni, de ha muszáj lenne, a független nagyon is illene rád, hiszen tagja vagy a f***knak és az FKSE-nek is: előbbinek a nevében, utóbbi szellemiségében pedig szervesen is ott lapul a független.

Szerintem se címkézzünk! Mindenesetre a független jelző a művészeti szcéna sok résztvevőjére illene, akik fontosnak és alapvetőnek tartják a kulturális élet szabadságát. A szabadúszó, független művészeti lét nehezen összeegyeztethető fix munkahellyel, tehát egzisztenciálisan nehéz, kiszámíthatatlan. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékére jártam (a diplomamunka, államvizsga még hátravan), ahol már az egyetemi tanulmányok alatt világossá vált, hogy diákként, művészként (sem) egyszerű hónapról hónapra abszolválni a létet.

ContextUs: Fizetős állást kell vállalnia a függetlennek maradni kívánó művésznek?

A hallgatótársaim nagy részének és nekem is (és ez messze nem csak a művészeti képzésben résztvevőkre érvényes!) az egyetem mellett is dolgoznia kellett/kell, hogy fenn tudja tartani magát, miközben az egyetemi órákra nem marad ideje, energiája eljutni, a műteremben a hallgatótársakkal együtt lenni, alkotni, stb. Erről a problémáról gondolkodott több évfolyamnyi hallgató a Tanszéki MUNKA vs ISKOLA projektben.

Performansz a Transart Communication performanszművészeti találkozón a Városligetben, 2016

A szabadúszó művészlét nehezen egyeztethető össze tartós munkahellyel, nem lehet és nem korrekt több hetes szabadságot kivenni például egy-egy residency program miatt. Mindez nem panasz, a munkatapasztalatok – az élményanyag – hasznossá tehető, a probléma azzal van, hogy időben és energiában nehezen fér össze a kettő a méltatlanul alacsony fizetés, abszurd albérletárak, 27% ÁFA, stb. miatt. És ez az önmagában sem egyszerű egzisztenciális léthelyzet összefügg a független vs. nem független kérdéskörrel is.

ContextUs: Az állami támogatásokkal pedig veszélybe kerül a független címke, ugye.

Akár egyéni, akár intézményi szinten nézve, függetlennek maradni és fennmaradni – a kettő morális dilemmákkal jár, lásd például a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának az állásfoglalásait: 2016-ban – az MMA kulturális támogatási rendszerében való aránytalan térnyerésével való egyet nem értését kifejezendő – úgy döntött a vezetőség, hogy nem pályázik az NKA-hoz, majd 2017-ben az Egyesület anyagi helyzetére való tekintettel pályáztak.

Az állami támogatásokra való pályázás-nem pályázás dilemmát kikerülve, az önfenntartást előállító más utak is vannak, ilyen például a fERI. Közben persze nem elfelejtendő, hogy az állami támogatás közpénz.

Mindenesetre van egy független réteg, aki fontosnak tartja a közéleti történésekre való reflexiót. Néhány korábbi és most futó projektet kiragadva: mind1átka, Kívül Tágas, Pneuma Szöv. és nem utolsó sorban az általad is említett Független Képzőművészeti Tanszék immár hat éve tartó aktivitásaival (akár előadás, akár workshop, akár tüntetésen való részvétel). De nehéz az ilyen nagy szavakkal.

Lehet-e félmunkát kiállítani? – kraft, werk: az FKSE új tagos kiállítása

A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület új tagjainak bemutatkozó kiállításán jártunk. A kraft,werk címet viselő tárlat programját azzal a céllal hozták létre, hogy a látogatók számára betekintést adjanak az alkotói munkafolyamatba. Múlt csütörtökön a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület adott otthont az Ébredni alszom, lefeküdni kelek föl / I sleep to wake up, I get up to lie down című fiatal alkotók által reprezentált kiállításnak.

ContextUs: Nemrég csatlakoztál utóbbi csoporthoz, az FKSE-hez. A munkásságodban elmerülve – régóta vagy a szakmában – ez némileg meglepő. Sőt, az is, hogy a weboldaladon a fotográfia, a film és a színház mellett nem kap helyet a képzőművészet.

Ez egy félreértés: két honlapom van, az egyik a művészeti tevékenységeimmel kapcsolatos, a másik pedig alkalmazott munkákkal, ami filmes és színházi munkákat jelent.

E kettő régóta párhuzamosan van jelen az életemben és az online térben is párhuzamosan futnak: a filmes/színházas tevékenységemhez hamarabb készült honlap. Közben felvettek az egyetemre és pár év után felmerül az emberben, hogy online is láthatóvá tegye, rendszerezze a művészeti tevékenységét. Még nem tudom, mi lenne a jobb: egy honlap, rajta minden információval vagy kettő, ahonnan egymásba linkelhetően elérhető az összes dolog. Mindenesetre a kérdéseddel rátapintottál erre.

ContextUs: A bemutatkozó kiállításon a készülő szakdolgozatod egy részét mutattad be, amely a lecture performaszt veszi górcső alá. Azonban, mint a beemelt kritikában a szerző írja, „látogatói szempontból azonban még a kiállítási koncepció ismeretében sem szerencsés egy olyan, a művész szavaival élve, formálódó inspirációs-mező” kiállítása, „melynek kimenetele a folyamat e pontjából nézve még nem látható”. Miért érezted fontosnak, hogy a még csak készülőben lévő munkád a kiállítás része legyen?

Az FKSE bemutatkozó kiállítás témája a werk volt, ahol az új tagoknak nem egy-egy elkészült munkákhoz kapcsolódó werket, hanem az akkor épp folyamatban lévő alkotást kellett bemutatni.

Szóval ez nem választás kérdése. Persze ki lehetett volna korábbi munkához kapcsolódó werket is állítani, de ez esetben sem lett volna „egyszerűbb” a dolgom.

A Danger Music #17-hez körülbelül maga a partitúra lehetett volna a werk, hiszen nehéz vizualizálni, kiállítható formába önteni, hogy évekkel a performansz előtt rátaláltam Dick Higgins partitúrájára a neten, megjegyeztem, később különféle Intermédia Tanszékes események hatására újra eszembe jutott és ebből fejlődött ki végül a Szabadság téri performansz. Persze nem lehetetlen, készíthettem volna egy videó-öninterjút is.

ContextUs: Emiatt szintén nem könnyű a készülőben lévő alkotói folyamat leképezése.

Sokszor párhuzamos szálon futnak a projektek, és közben dől el, melyik irány és alapvetően mi lesz végül a konkrét mű.

ContextUs: Mit állítottál ki a szóban forgó kiállításon?

Azokat a tárgyakat tettem le egy asztalra egy fotellel, amelyek akkor éppen – és azóta is – foglalkoztatnak, így például a hazai etika tankönyvek, tiltott jelképek hivatalos jegyzéke Németországban. De nem csak alapanyagokat láthattak az asztalon, hanem például Lokál-konfetti (a kormánymédiához tartozó Lokál napilap – a szerk.) is, amit nem tekintek egy kész műnek, de ezen az úton jutottam el Erdély Miklós Újságtorta ötletének újrajátszásáig.

Újságtorta szállítás Lipcséből Budapestre

ContextUs: Leginkább a performanszművészként ismerhetnek téged. Legutóbb a 2019-es Sziget Fesztiválon, a már említett f***kkal közreműködve láthattunk az Ugrás a semmibe című performanszoddal. A címből azonnal asszociálhatunk Yves Klein azonos című (1960), ismert fotójára.

A Független Képzőművészeti Tanszék Social B%dy Lessons című Szigetes projektjében minden nap más-más felkért alkotó tartott workshopot. Az Ugrás a semmibe – Ugrásgyakorlatok című projekt nem performansz volt.

ContextUs: Hanem?

A Tanszék alapítója, Menesi Attila mellett minden nap három-három, a f***k projektjeiben korábban részt vett önkéntes segítette a munkát. Az érdeklődőknek elmondtunk, mi is a Független Képzőművészeti Tanszék, milyen tevékenységgel van jelen a Civil Szigeten és hogy az aktuális napi workshop miről szól. Jelen esetben beszéltünk Yves Klein Ugrás a semmibe akciójáról, illetve arról, hogy ennek az újrajátszása mit jelent számomra.

ContextUs: És mit?

Már maga a cím is a jelenlegi klímavészhelyzetre való direkt asszociáció. Jelenleg, amikor nemzetközi szintű, azonnali összefogásra, döntéshozatalra lenne szükség, az államoknak társadalmi célú hirdetésként ezzel kellene teleplakátozni a településeket, tájékoztatni az állampolgárokat és a potenciális egyéni szintű mozgástérről is beszélni és helyette messze nem ez történik, akkor tényleg olyan, mintha a semmibe ugranánk bevásárlószatyorral.

Hova repüljön a f***k? – Tudósítás // ContextUs.hu

A kortárs művészet nem könnyen befogadható műfaj, amit a köz-és felsőoktatás jelen helyzete is súlyosbít. Míg a klasszikusokról szó esik az iskolapadban, addig a kortársakra már nem jut idő. A művészet nagy általánosságban távolodik az emberektől. Egyre kevésbé járnak kortárs kiállításokra – főleg a vidéken – az alkotóknak is nehezebb dolga van közönség elérésében.

Az egyéni szintű felelősségvállalás kérdésekor pedig sokszor bele lehet ütközni egymásra mutogatásra, kivárásra. Szokták mondani, hogy „nem rajtam áll, hanem majd ha a multik és az államok” – a hárítását nem tartom helyénvaló álláspontnak. Nyilván mindenki más-más mértékben tud hozzájárulni, nem mindenki tud csomagolásmentes boltban vásárolni, nem realizálható napról napra a tudatosság kialakítása, de a hárítás egy konform, passzív verzió.

ContextUs: Térjünk vissza a szóban forgó projektre!

A f**k Szigetes workshopján greenbox előtt fotóztunk ugrásokat, kivágtuk a résztvevőket, majd az általuk választott háttérbe helyeztük.

A greenbox előtti ugrás-fotózás a boldogan ugrálós stockfotókról jutott az eszembe. Ez esetben egy fesztivál-kompatibilis elemről van szó, viszont a háttérkeresés – a kontextusról való gondolkodás – szórakoztató-szolgáltató jelleget öltött.

Utólag sokat gondolkodtam, hogy mit kellett volna másképp csinálni, hogyan lehetett volna elmélyültebb beszélgetésre invitálni a résztvevőket – persze egy fesztivál-szituációban ez nem egyszerű.

ContextUs: Az Ugrás a semmibe szinopszisában az elmúlt hónapokban zajlott, a klímakatasztrófához köthető politikai történéseket olvashatjuk. Az összefoglaló végén azt írod: „Feszültséglevezető ugrálás”. Ez azt jelenti, hogy annyira tehetetlenek vagyunk ebben a politikai közegben, hogy a civilek csak ennyit képesek tenni: beletörődni, feszültséget levezetni?

Nem, semmiképp nem gondolom ezt. A beletörődés zsákutca! A klímaszorongás, a tehetetlenségérzés létező dolog. Nálam is változó, mennyire érzem tehetetlennek magam a hazai- és nemzetközi politikai helyzetben. Viszont a feszültséglevezetés fontos, hiszen így érhető el egy olyan állapot, amiben tisztábban lehet gondolkodni – az ugrálás, a nevetés, a sport mind ilyenek. A feszültséglevezető ugrálás tehát nem beletörődést jelent.

ContextUs: Nemrég útjára indult a Művészek a klímatudatosságért kezdeményezés Áfra János és Závada Péter vezetésével. Céljuk, hogy felhívják a figyelmet a közösségi felelősségvállalás fontosságára és az ökológiai katasztrófára. Az efféle projektek mennyire érik el küldetésüket?

Minden kezdeményezést üdvözlendőnek és fontosnak tartok, ami a klímavészhelyezetre (bár klímavészhelyzet = kapitalizmus) hívja fel a figyelmet. Minél több kezdeményezés, potenciálisan annál nagyobb a láthatóság és több embert lehet elérni vele. Természetesen nincsenek illúzióim, a rendszernek kell változnia, de ezt nem lehet karba tett kézzel várni.

Greta Thunberg visszautasította a díjat, mondván, a klímamozgalomnak nem erre van szüksége

ismét kemény szavakat használt, és nem fogadta el az Északi Tanács neki ítélt környezetvédelmi díját. Az Északi Tanácsot öt észak-európai állam (Svédország, Norvégia, Dánia, Finnország, Izland), valamint a balti országok és egy német szövetségi állam mint megfigyelő státusszal rendelkező tagok alkotják.

ContextUs: Mi lehet egyéni szinten a megoldás?

Át kell gondolni, hogy egyénileg mit tudunk tenni és nem holnap, hanem még ma kell megtennünk: két textilszatyor bárkinek elfér a táskájában bevásárláshoz. Számos hasznos kezdeményezést találni, ahol ezzel kapcsolatban információhoz juthatunk, például a Holnapelőtt. A mikrokörnyezetre, majd a tágabb környezetre is hatni kell.

ContextUs: Hogy érted?

Én a második körnél tartok, azaz szülőkkel, ismerősökkel, közeli környezetemben élőkkel beszélgetek erről, miközben megpróbálok minél több szinten környezettudatossá válni és a lehetséges művészeti reflexiókon gondolkozok.

ContextUs: Nem csak az Ugrás a semmibe, de számos politikai-társadalmi kérdéskört veszel górcső alá munkáid – például a BajuSS – során. Ám felmerülhet, hogy a mai helyzetben már egy kritikai attitűdöt képviselő művészeti projekt létrehozásához – sőt, befogadásához is – civil kurázsi kell. Mondhatnánk azt is, már-már aktivizmusnak tekinthető.

Aktivizmusnak nem nevezném, de közelít hozzá, a civil kurázsi stimmel. Számos civil szervezet és alulról szerveződő állampolgári kezdeményezés – az A Város Mindenkié tevékenysége, a Közélet Iskolája, a Ligetvédők, az Eleven Emlékmű, a Budapest Bike Maffia és még sorolhatnám – aktivitása 100% aktivizmus.

Göndör László rendező: A BajuSS a kultúrharc közvetlen gyümölcse – Interjú

Érdekes időszakban élünk. Elég nagy a generációm távolsága a 20. század és az emberi lélek legsötétebb iszonyatától ahhoz, hogy annak szónokain már tudjon nevetni és szánalmas, abszurd figuráknak tudja őket látni. Mindeközben, grotszek módon, a világszerte tomboló populista politikai klímában ugyanilyen abszurd figurák emelkednek a társadalom legmagasabb hatalmi pozícióiba és hoznak létre valami nagyon furcsa, apokaliptikus társadalmi hangulatot.

Mindenesetre az, hogy egy-egy kritikus(abb) hangvételű művészeti alkotás létrejötte vagy bemutatása milyen port kavar, reakciókat vált ki – gondolok itt például Brückner János Itt és Most, LUDWIG Múzeumból eltüntetett installációjára, hogy egyet kiragadjak a sorból – az önmagában elég sokat elárul a rendszerről. A Göndör László által rendezett BajuSSban színészként vagyok jelen, bátor-provokatív-frappáns kiállásnak tartom az összes résztvevő részéről, így örültem a felkérésnek.

A kérdésedhez kapcsolódó gondolat még, amellyel az Intermédia Tanszéken, egészen pontosan Sugár János Műtárgykészítés óráján találkoztam: az idióta kifejezés eredetileg – görög etimológia alapján – olyan magánembert/polgárt is jelent, aki nem vesz részt a demokratikus városállam politikai életében.

ContextUs: Tehát ellenzed azt, aki nem vesz részt közéletben. De mi van azokkal, akik meghatározó módon tevékenykednek a politikai térben, de nem szavaznak meggyőződésből, mint például Konok Péter történész?

Jelen esetben nem a közéletben való nem-részvételre tenném a hangsúlyt, hanem annak az eredőjére.

Arra nevel a rendszer, hogy jobb, ha nincs saját véleményed. A politikai apátia érthető, és ha pálcát törünk azok felett, akik (szerteágazó okok miatt) elfordulnak a közéletben való részvételtől, az nem vezet sehová.

A kérdés az, hogyan lehet az apatikus réteget például alulról szerveződő kezdeményeseken keresztül aktívvá tenni. Erre jelentősen nőtt az esély az ellenzéki összefogás eredményével.

ContextUs: Térjünk vissza rád! Nem csak színész, performanszművész, de még modell is vagy.

Végzettségem szerint nem vagyok színész sem – nem mintha az egyetemi tanulmány ennek feltétele lenne. Ha azt nézzük, mivel mennyi időt töltök, akkor modell sem vagyok.

Monhor Viktória a BajuSS előadásban / Fotó: Pintér Leo

ContextUs: A munkásságod után kutakodva jutottam el a modellügynökségnek kinőz honalpra.

Ugyan van jó pár referenciám, de ez mintegy másfél évtized alatt összegyűlt anyag. Nyilván valahogy nevezni kell a dolgokat, amiket az ember csinál, így ez alapján stimmel: ha egy fotózáson vagyok, akkor modell vagyok; ha egy forgatáson, akkor színész; ha egy performanszra készülök, akkor performer/képzőművész. De akkor hozzátehetnénk még sok mindent mást is a (diák)munka-repertoárból: felszolgáló, hostess, szemétszedő, teaházi alkalmazott, nézőtéri felügyelő, autóalkatrész-raktári kisegítő, kérdezőbiztos és sok minden más is voltam/vagyok.

ContextUs: És minek tartod magad?

Papír szerint eddig társadalmi tanulmányok szakot és művészettörténetet végeztem, de ettől függetlenül nem tartom magam szociológusnak és/vagy művészettörténésznek. A képzőművész, performer áll a legközelebb hozzám.

ContextUs: Exhibicionista vagy?

Mikor-hogy, hangulat- és helyzetfüggő. Exhibicionista-eufória is létezik, introvertált-nyugalom és melankólia is.

Király Tamás divatshow-ján (Sziget Fesztivál, China Wedding) nem lehet nem exhibicionistának lenni, az egy csodálatos őrületflow.

Egy performansz – még ha az akció nem is öncélú, de provokatív – abszolút nem az exhibicionizmusról szól esetemben, ott inkább a bátorság a kérdés.

Cate Blanchett-tel, still a Documentary Now! The artist is present című részéből

ContextUs: A weboldalad szerint az idei munkáidhoz – a Szigeten előadott performansz mellett – a Documentary Now! című mockumentary sorozatban szereplés sorolható. Min dolgozol jelenleg?

A Documentary Now!-ban összeértek a szálak: a Cate Blanchett alakította „Marina Abramović” (a filmben a fiktív, magyar származású és világhírű Izabella Barta) workshopjának egyik résztvevője voltam, a szerep megnevezése szerint young performance artist.

Különös élmény, amikor így összemosódik a valóság és a fikció, plusz Cate Blanchett-tel közös jeleneteket forgathat az ember.

Ezen kívül volt több képzőművészeti esemény, amikben részt vettem: egy Erasmus-kiállítás Lipcsében, a Handstand und Moral független művészeti projekttérben, Nagy Zopán könyvbemutató-hangperformansza Ladik Katalinnal, egy csoportos kiállítás a lipcsei Laden fuer Nichts galériában, valamint az Újságtorta projekt is hosszasan jelen volt/van az idei évben.

ContextUs: És hogyan állsz a tanulmányokkal?

Jelenleg a diplomamunkára, szakdolgozatra, államvizsgára koncentrálok – jövőre fogok diplomázni. A tavasszal rögzített fiktív diplomavédésemet vágom, melyben a fiktív diplomamunkám egy Újságtortaaz idei ország tortája, a Narancsvarázs – volt.

Nagy Zopán Felhőregény című könyvének bemutatója, performansz Ladik Katalinnal és Nagy Zopánnal, 2019 / Fotó: Talán Miklós

Vannak folyamatban lévő projektek is: tavaly a lipcsei művészeti egyetemen (HGB) töltöttem egy tanévet Erasmus/Campus Mundi ösztöndíjjal – erről a vonalról is folyamatban van néhány esemény. Október elején a LINDENOW nevű művészeti eseményen volt látható egy csoportos kiállítás a kinti osztálytársakkal, illetve még egy előző féléves kurzus folytatásaként októberben-novemberben lesznek találkozók és egyhetes, naponta változó kiállítás az archívum témaköréhez kapcsolódóan. Ezeken kívül a BajuSS új évada is elkezdődik. És továbbra is úszok szabadon.

CV

Monhor Viktória képzőművész, performer. A Budapesti Corvinus Egyetem társadalmi tanulmányok szakán és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem művészettörténet szakán diplomázott. Jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének végzős hallgatója. Tanulmányai során elnyerte a Peter und Irene Ludwig Stiftung ösztöndíját és első helyezést ért el az Országos Művészeti Diákköri Konferencián intermédia kategóriában. Több alkalommal résztvevője volt a Transart Communication performanszművészeti találkozónak, a Független Képzőművészeti Tanszék eseményeinek. 2018 óta a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának, valamint a TÁP Színház és Budapesti Anarchista Színház társulatának tagja.

Hirdetés