A fehér embereknek komolyan el kéne gondolkodni azon, hogy miért nem foglalkoztak életük során a rasszizmus kérdésével, mondja a szakértő.
Képmutató a többségi társadalom?
A rasszizmus problémája évszázadok óta velünk él, hiszen az ember ösztönösen tart attól, ami és aki valamiért más mint ő. Dr. Robin DiAngelo, a Washington Egyetem tanszékvezetője, a fehér rassz identitásának és a rasszok közötti kapcsolatok tudományának szakértője szerint azonban tudatos magatartással, odafigyeléssel „forradalmi” változást is előidézhetünk.
A professzorasszony White Fragility: Why It’s So Hard For White People To Talk About Racism (Fehér érzékenység: Miért olyan nehéz a fehér emberek számára a rasszizmusról beszélni?) című könyve tavaly júniusban jelent meg, és rögtön felkerült a New York Times Bestseller listára – érdemes lehet tehát megfontolni a tanácsát.
Ideje teret adni a fekete és homoszexuális rendőröknek is – Kevin Maxwell rendőrtiszti élményeiről mesél
Kevin Maxwell éveken keresztül dolgozott rendőrként, ám nemrégiben fel kellett adnia az állását származása folytán. Valamiért belénk van ivódva, hogy feketék és homoszexuálisok nem tölthetnek be ilyen komoly tisztségeket, de mégis miért? Maxwell nem hagyta annyiban a dolgot, és elhatározta, hogy könyvet ír a tapasztalatairól. Az elbeszélés lényege nem az, hogy áldozatként mutassa be magát.
DiAngelo a Big Think oldalán beszélt egy rövid videóban szakterülete és könyve kapcsán arról, hogy véleménye szerint mi a legfontosabb kérdés, amelyet a fehér embereknek fel kéne tenniük maguknak a rasszizmussal kapcsolatosan. Elmondása alapján előadásai során gyakran találkozott azzal a kérdéssel a fehérek részéről, hogy rendben, de mit is tehetnék akkor ellene? Sokáig nem hagyta nyugodni ez a kérdés. Úgy véli ugyanis, hogy elég képmutató, mert a fehér emberek igazából nem is kíváncsiak rá, amíg le lehet tudni a dolgot a kedvességgel.
DiAngelo azt állítja, hogy ezzel a kérdéssel pont a nehéz személyes munkát akarják megúszni, és rögtön készen kapni a megoldást.
Ami szerinte nagyképűség olyanoktól, akik korábban még nem is gondolkodtak el a kérdésen, és arra várnak, hogy egy óra múlva meglegyen a válasz és minden helyrejöjjön.
DiAngelo egy izgalmas kérdést tesz fel: hogy lehetséges az, hogy egy iskolázott felnőtt ember ne tudja, mit is tehetne a rasszizmus ellen? Miért lehet ez kérdés egyáltalán, miközben a színesbőrű emberek régóta mondogatják a választ? A szakértő véleménye szerint ez a kulcskérdés.
Forradalmi változást indukálhatunk
Azt javasolja, hogy ha feltettük ezt a kérdést, akkor vegyünk elő egy papírt és kezdjük el összeszedni, hogy mi az oka, hogy nem tudjuk, mit is tehetünk a rasszizmus ellen.
A színes bőrű brit közösség reprezentálása fotókon
Liz Johnson Artur 1964-ben született Bulgáriában, orosz anya és ghánai apa gyermekeként. A 20-as éveiben Londonba költözött, a Royal College of Art-ban tanult. Nem sokkal később azon kapta magát, hogy olyan sztárokról készít képet, mint Lady Gaga, MIA vagy Amy Winehouse. Mindeközben pedig arra vágyott, hogy hétköznapi színes bőrű embereket fényképezzen, hétköznapi helyzetekben.
„Az első válasz általában az szokott lenni, hogy nem tanították. A második, hogy nem szoktam rasszokról beszélni. A következő tipikus válasz az, hogy személyesen nem ismerek más rasszhoz tartozó embereket, vagy csak keveset. Négy: ha ismerek is, akkor sem nagyon jön szóba. Az ötödik pedig, hogy nem foglalkoztam a témával” – sorolja az ismert okokat a szakértő.
Seeing White Fragility (RISE District)
“Most white Americans don’t realize our culture protects us from having to truly confront racial inequality, which gives us a major blind spot when it comes …
DiAngelo egy analógiával szokta megvilágítani a helyzetet: ha valaki elmegy orvoshoz és megkapja a diagnózist, miszerint akusztikus neurinómája van. Majd az orvost elhívják egy sürgős esethez és vége szakad a rendelésnek úgy, hogy a páciens nem kap magyarázatot. Ilyenkor mit teszünk? Minden lehetséges helyen utánanézünk: dr. Guglihoz fordulunk, támogató Facebook-csoportot keresünk, elmegyünk másik orvoshoz másodvéleményért. A professzorasszony szerint így járunk el akkor, ha valami számunkra fontos ügy.
DiAngelo hangsúlyozta: amikor egy vegyes összetételű csoportnak adott elő, megkérdezte a színesbőrű embereket arról: milyen érzés lenne, ha a velük szemben elkövetett elkerülhetetlen és tudat alatti rasszista megnyilvánulásokat szóvá tennék, és a másik fél mindezt kedvezően, a pozitív változás ígéretével fogadná? Ekkor az egyik színesbőrű ember annyit válaszolt: „Forradalmi.”
Színes bőrűek és melegek: 10 brit srác visszavág a sztereotípiáknak
A rendezők, Catarina Almeida és Chanel Baker hirdetés útján találtak rá a szereplőkre. Olyan színes bőrű queer fiúkat kerestek, akik részt akartak venni egy ilyen projectben, és nem féltek beszélni élményeikről. Az első mondat, amit hallani lehet a filmben: A filmet Londonban, Fulhamben vették fel.
A szakértő szerint ezt az üzenetet kell megértenie a többségi társadalomhoz tartozóknak, bármilyen erős szó is: forradalmi változást idézhetnek elő azzal, ha elgondolkodnak és kísérletet tesznek arra, hogy változtassanak magatartásukon. Ez egyszerre nehéz és könnyű – mindenesetre az biztos, hogy változtatni kell az aktuális paradigmán, és akkor nem csupán a személyes kapcsolataink változnak, hanem az intézményi szinteken is bekövetkezik a szemléletváltás.
