Lehet, hogy ismerjük Budapestet, és itt élünk több éve. De ki mondta, hogy attól még nem mehetünk el egy városnéző sétára? Mondjuk inkább úgy, egy alternatív városnéző sétára. Itt nem épületeket nézünk, hanem kortárs képzőművészeti alkotásokat. Egy ilyen túrára invitál minket a Kortárs ART Trip nevet viselő programsorozat.


Schneller János művészettörténész vezet végig minket a különböző galériákon, ahol nem csak a művekről, de az alkotókról és magáról a kortárs képzőművészet világáról is többet megtudhatunk. Sokan nem tudjuk, hogy miként lehet hozzájutni a kortárs művészethez, egyáltalán milyen csatornákon keresztül érthető el. Sok galériát látni a város utcáin sétálva, de azt hiszem, sokan vagyunk úgy vele, hogy ezek amolyan hermetikusan elzárt elit helyek, ahová nem merünk csak úgy belépni.

De mennyiben különböznek egy múzeumtól? Ha mindez egy nagy múzeumépületben lenne kiállítva, talán hamarabb elmennénk megnézni. Egész egyszerűen azért, mert annak ismertek a keretei, a szabályai. A kasszánál vehetünk belépőt, majd megtekinthetjük a termekben a műveket. Kérhetünk idegenvezetést is, ha csoportban érkezünk. Mi lenne, ha fognánk a jól ismert forgatókönyvet, csak kevernénk egyet a dolgokon? A múzeum az egész város, a kiállítótermek pedig a különböző épületekben rejlő galériák lennének. Csoportban érkezünk, tehát kapunk idegenvezetőt is, egy művészettörténész kalauzol végig a monumentális kiállításon.

Nem gond, ha laikus vagy

A séta a Resident Art Budapest nevet viselő lakásgalériában kezdődik. Itt gyülekezik a kis csapat, bárki jelentkezhet, és már visszatérő tagok is vannak. A program összetétele mindig változik. Most az Andrássy út környéke volt soron. Az a jó az ART Tripben, hogy nem kell szakavatottnak lenni a részvételhez, épp ellenkezőleg, elegendő hozzá némi lelkesedés. Főként az érdeklődő laikusoknak szól, akik bepillantást szeretnének nyerni a kortárs művészet mibenlétébe. A program egyik alapötlete is ebből ered, mégpedig hogy szélesebb közönséghez jusson el és jobban a köztudatba kerüljön a budapesti kortárs képzőművészet.

Az első állomások

Négy kiállítás volt soron a legutóbbi alkalommal, melyek a legkülönfélébb stílusokat képviselték. Kezdődött a Resident Art lakásgalériában, ahol Braun András 80 kollázs című kiállításának egyik sajátossága, hogy az itt a kiállított művek szorosan egymás mellé helyezve állnak, ellentétben azzal a tendenciával, hogy egy művet önmagában, másikaktól függetlenül szemlélhetünk. Így a kiállított művek egy nagy kollázst adnak ki. Túlnyomó részt organikus és geometrikus formákat látunk. Absztrakt képeknek érzékeljük őket, és közben a popkultúra ismerős tárgyai alkotják a kompozíciót: újságkivágások, papírterítő-részletek, plakátok. A 80 kollázs után, egy pár méteres sétát követően a VILTIN Galériában a Print_Ed című kiállítás következett.

Míg Braun András munkái zömében dadaista vonalat képviselik, a Print_Ed kiállítás az avantgarde jegyeit hordozza. Több alkotó műveit láthatjuk itt, nagyrészt szitanyomatokat, egy kakukktojás van a művek között. Jó játék végigvizslatni az alkotásokat, hiszen nem egyszerű kiszúrni azt az egy képet, amelyet kézzel készített az alkotója, és éppen ezért annál különlegesebb. Tusrajzról van szó, és olyan hatást kelt, mintha – akárcsak a mellette kiállított nyomatok – sokszorosító eljárással készült volna.

Lélegző művészet

A harmadik megálló a Deák Erika Galéria, ahová az Andrássy útról a Nagymező utcán át a Mozsár utcába jutunk el. Ott bukkan fel a hely, és csodálkozok, hogyan jöhettem el erre többször is anélkül, hogy észrevettem volna a galériát. Magyarósi Éva kiállítása látható itt, melynek inkább installáció. A terem közepén egy mohával borított ágyat találunk, rajta különböző tárgyakkal, amelyek az alkotó életéhez kapcsolódnak így vagy úgy. Látványos a mohára helyezett üvegház, amelyen jól látható a pára. A mű él és lélegzik. Valahogy kísérteties az összhatás: az ágykerettel lerekesztett tér és a rajta élő mini univerzum, amely a művész saját kis világát reprezentálja. Az üvegházak a család tagjait szimbolizálják, az üvegház az üvegházban talán őt és a benne növekvő gyermeket. Az egésznek van egy ősi misztikumhangulata. Az anyai ágy, mint az erdő mohás talaja, lélegzik, táplálja magát, abban a néhány négyzetméterben sajátos körforgás megy végbe. Mellette egy monitoron animációt látunk, amely már valamelyest ki is lép a képzőművészetből, vagy inkább magához von egyéb területeket. A szürrealisztikus animáció alatt zene és hangzószöveg fut. A szöveg szintén Magyarósi Éva alkotása, helyenként az ő alámondásával is hangzanak el a lírai sorok.

Már sötétedik, amikor áttérünk az utolsó helyszínre, a Lengyel Intézet kiállító-galériájába, a Platán és Latarka Galériába. A Platán Galériába lépve a TESSELL interaktív installációt láthatjuk, amely a befogadó-műalkotás viszonyra fekteti a hangsúlyt. A falra vetített hatalmas gömb térfogatát és felületét módosíthatja a szemlélő a saját mozdulataival vagy távolabbról egy mobilalkalmazással.

A pincében, a Latarka Galériában fogad minket az Ösztön-ős címet viselő kiállítás, melyet több alkotó munkája képez. Ahogy az ösztön szóból is asszociálhatunk, az állati entitások képezik a koncepció alapját. Különböző technikákkal készült munkákat látunk, szerepel itt festmény, fotó, szobor, műanyag és fény. A fény ezúttal is installációhoz kapcsolódik. Az egyik pincekamrában egy fénnyel festett freskót látunk, mely Kovács Ivó alkotása. Két projektor vetíti a plafonra, és ezzel a technikai bravúrral olyan hatást ér el, mintha a boltíves mennyezet a virtuális freskó hatására egyenessé változna. Ezt nézve az juthat eszünkbe, hogy az egész olyan, mintha a terembe lépve egy állat gyomrában landoltunk volna, és most az idegeket és inakat látnánk.

A gyomor-termen kívül többek között Verebics Ágnes művei állnak, amelyek sajátossága, hogy időnként elmossák a felismerhetőséget, ettől lesz olyan álomszerű az egész: Felismerjük az ábrázoltat, de elidegenít mindig egy apró mozzanat vagy éppen hiány, és ettől válik kísértetiessé.

A szoba másik sarkában Rabóczky Judit Rita szobrásznő macskaszobrait látjuk. Időközben megérkezik maga a művésznő is, így ő maga beszél az alkotásokról. Megtudjuk, hogy nála a tárgy személyes kapocsból ered, mindig is jelen voltak az életében a macskák, lát valami irigylésre méltót a személyiségükben. Állat és ember az ő esetében is összekapcsolódik, csak úgy, mint Verebics Ágnes művei esetében. Ahogy Schneller János fogalmazott, az állatalakjaiban mindig van valami emberi. Ez érződik azon a fotón is, ahol egy bagolyfejet látunk. Az alany úgy helyezkedik el a képen, mintha egy ember portréját látnánk. A kamerával szembe néz, csak a fejet látjuk, a szeme azonban elmosott. Tudjuk, hogy a kamerába nézne, de nincs szeme, és ettől keletkezik feszültség a fotó szemlélésekor. Az Ösztön-ős cím tehát értelmezhető úgy, hogy az az ösztön van, amelyet eredendően az állatnak tulajdonítunk, időnként mégis olyan, mintha valami ismerőset látnánk benne, felismernénk belőle valamit magunkból mint emberből.

Értelmezések új kontextusokban

Így kapcsolódik vissza a gondolat a séta elejéhez, Braun András képeihez, amelyek ugyancsak eljátsszanak ezzel a kérdéssel: az absztrakt organikus formákban felismerjük az ismerőset, a hétköznapit. A magazinokból kivágott tárgyak képei a kollázsok részét képezve kiesnek az eredeti kontextusból, és ez által megkavarodik az észlelés. Ezzel a gondolattal válik tehát kerekké a túra.

Azt gondolom, hogy egy ilyen séta kiváló alkalom azoknak, akik szeretnének képet kapni a budapesti kortárs képzőművészet világából. Sokféle és sokrétű anyagot láthat így az ember, és nem mellékesen olyan helyekre nyerhetünk belépést, amelyek előtt jobbára csak elsétálunk. Arról nem is beszélve, hogy minden egyes helyszínen művészettörténész mesél nekünk minderről, és az egésznek közel sincs szigorú múzeumi hangulata. Könnyed, beszélgetős hangnemben telik a túra, haladós ütemben, mégis van elég idő a szemlélődésre.

A következő ART Trip Újbudán lesz, a séta és a kalauz adott, a kiállítások változnak, és mint már említettem, visszatérő vendégek is vannak, hiszen érthető módon rá lehet szokni.

Fotók: Várszegi Eszer