ContextUs: Betonfalak, tűzfalak, háztetők és óriási gyárépületek. Nap mint nap találkozunk velük, talán ezért sem tartjuk őket igazán különlegesnek. Ellentétben veled.
ContextUs: Tehát számodra ez misszióként fogható fel?
ContextUs: Korábban úgy nyilatkoztál az alkotói folyamatról, hogy először lefotózod az épületeket egy előre kitalált koncepció szerint. A képek komponálásáról viszont nem beszéltél, amely szintén releváns.
ContextUs: A komponálás mellett szintén nagy hangsúlyt kap a helyszínválasztás a munkádban. Július 2-án ért véget Nyolcnegyed kiállításod a ISBN Galériában, pontosabban a jelentős társadalomtörténeti múlttal rendelkező Tolnai utcában.
A Tolnai utcában rendezett megnyitó azonban nem a koncepció részeként szerepelt, hanem egy kreatív válasz volt a pandémiás helyzetre.
ContextUs: A városvíziók különlegessége, hogy gyakran túlmutatnak a térben és időben megjelenített pillanaton. Számodra mit szimbolizál Józsefváros?
Kapcsolódó cikk
Emberi sorsok a kopár tűzfalak mögött
A kopár tűzfalak az utóbbi évtizedekben alternatív vásznat képezve nyújtanak felületet a művészeknek – a világ minden pontján találkozhatunk graffitikkel díszített darabokkal. Pár éve Budapesten is fel-felbukkan ez a fajta street art. De mi történik, ha kifordítjuk ezt a jelenséget és a csupasz tűzfalakat helyezzük a vászonra? Erre a kérdésre ad választ a Gruber Béla-díjas Oláh Norbert Tűzfalak című kiállítása a Kahan Art Space-ben.
Mások ahhoz a miliőhöz kötik, amit a Nyócker című film mintegy karikatúraként bemutat: azt az úgynevezett gettóhangulatot, amellyel korábban sokáig azonosították Józsefvárost. Számos előadó – mint például a Fekete Vonat – adaptálta művészetébe az amerikai fekete kultúrát, így megteremtve a magyar rap és hiphopkultúra alapjait. Napjainkban is rengeteg érdekes művész és alkotócsoport tevékenykedik ebben a városrészben. Fontos szerepet kap az Auróra és a Gólya Presszó a kerület életében. Mint mondtam, felsorolni is nehéz lenne, mi mindent foglal magába ez a városrész. Számomra ezt mind jelenti, a munkáimban pedig csak egy nézőpontot választottam ki a sok közül.
ContextUs: A kerület jellegzetessége nagy visszhangot, sikert hozott számodra, ugyanis a Tavaszmező utcában, a Roma Parlament előtt állítottad fel A cigány művész szorongása installációd, amely az OFF-Biennálé keretein belül valósult meg. Ebben a festészet és a performanszművészet szorosan összekapcsolódott. Mit hordozott önmagában ez a manifesztum, amit az installáció egymaga nem volt képes bemutatni?
A manifesztum nem magyarázata az installációnak és az installáció nem illusztrációja a manifesztumnak! A szöveg általánosságban írja le az adott problémát, a fallal pedig a térben és az időben egyszerre jelenítettem meg valami fontosat. Előbbiben egy analízisét fogalmaztam meg a cigány művész szerepének, amit már sokan, többféleképpen megtettek előttem. Szerintem a legtöbb művésznek egy ponton lesznek kérdései az identitásával kapcsolatban, és azt látom a kollégáimon, barátaimon, hogy nagyjából hasonló kérdések merülnek fel bennünk. Korunk egyik legkicsavartabb problémája az identitás. Az a politikai és társadalmi környezet, amiben élünk, az elkerülhetetlenné teszi az ezzel való konfrontációt. Szerettem volna egy nézőpontra összpontosítani.
ContextUs: Mégpedig?
A helyszínválasztás egy nyílt hatalomkritika, mivel a Roma Parlament 2016-os bezárását követően az intézmény gyűjteménye nagyon válságos állapotba került: pincékben dohosodtak a festmények, nem tudtak megfelelő helyre kerülni.
ContextUs: Az OFF-Biennálé óta a Roma Parlament ideiglenes ugyan, de új helyre költözött Józsefvárosban, ahol az ünnepélyes megnyitón számos roma kortársművész alkotásait is kiállították újra. A te munkáidat is viszontláthatjuk majd a Kőfaragó utca 5. szám alatt?
ContextUs: A cigány művész szorongása az egyetlen mű, amelyben a származásoddal explicit módon foglalkoztál. Mi motivált arra, hogy személyesebbé tedd?
Amióta elkezdtem a Magyar Képzőművészeti Egyetemet – nagyjából tíz éve –, forgattam magamban ezt a kérdést. Benne van az összes konfliktusom, tapasztalatom, azok az emberek, akik bármilyen – legyen az jó vagy rossz – hatással voltak rám. Tavaly a pandémia miatt elmaradt az OFF-Biennálé, és az akkoriban leadott koncepció helyett másikat vittem a nagyközönség elé. Az utolsó előtti pillanatban született meg a fal koncepciója a fejemben.
ContextUs: Ez és a korábbi munkáid nagy része is szorosan kötődik a nyolcadik kerülethez. Nem tartasz attól, hogy annyira sokat foglalkozol ezzel a városrésszel, hogy kizárólag ezzel fognak azonosítanak a jövőben?
Ez az egyetlen skatulya, amelyet nem bánok. Őszintén szólva, nagyon tetszik, amikor ezzel azonosítanak. Jó érzés, amikor az embert a munkájával összefüggésben emlegetik. Sőt, reménykedem benne, hogy amikor már nem ezzel a témával foglalkozom, akkor is emlékezni fognak rá, hogy számomra mennyire fontos a nyolcadik kerület.
ContextUs: A pandémia előtt több szervezettel karöltve számos művészeti workshopot tartottál leginkább hátrányos helyzetű gyerekeknek mind vidéken, mind a 8. kerületben. A foglalkozások során rajzolni tanítod a résztvevőket?
Olyan ez, mint amikor szerelmes az ember. Nem csupán elvont transzcendensről beszélünk, hanem fizikailag is érezhető állapotról. Nem csak az alkotás okozhat ilyet, azonban ez nem káros, ellenben az alkohollal vagy a droggal.
ContextUs: Szeretnéd folytatni ezeket a foglalkozásokat a járvány elcsendesülését követően is?
ContextUs: Korábban úgy nyilatkoztál, hogy ma Magyarországon kifejezetten ritka, ha egy művész képes kikerülni a nemzetközi piacra. Már az is rendkívüli teljesítménynek számít itthon, ha egy művész pusztán az alkotásaiból keresi a kenyerét. Te egyike vagy azon ritka kivételeknek, akik ebből élnek.
Ha valaki külföldön él, akkor nagyobb eséllyel kerül ki a nemzetközi piacra. Igen, én a művészetemből élek: nagyon jól kitapasztaltam, hogy mi az a közeg és ársáv, ahol én úgy tudom eladni a munkáimat, hogy abból rendszeres jövedelem származzon. Nagyrészt galérián kívül értékesítem a képeimet. Amikor arról beszélgetünk, hogy a munkám során mit, hogyan és miért csinálok, az művészet, de onnantól fogva, hogy számokról beszélgetünk, az már üzlet. Igyekszem ezt a kettőt markánsan kettéválasztani.
ContextUs: Nemrég készült el egy rendkívül nagy volumenű munkád az Anker közről egy belvárosi irodaház tárgyalótermébe. Gyakran dolgozol megrendelésre?
ContextUs: A tehetség hiánya pótolható a befektetett munkával?
ContextUs: A Szabad Európa podcastjában, a Szelfiben említetted, hogy szeretnél készíteni egy sorozatot Londonban a Brexit után letelepedett kelet-európai bevándorlókról.
Több oka is van annak, hogy elmegyek! Egyrészt kicsit unom már Budapestet, úgy érzem, kissé belterjessé vált az itteni közeg, másrészt szerintem egy művésznek mindenképpen szüksége van arra, hogy felfedezze, mi történik külföldön. Nem a politika ellen menekülök, mert akkor már régen elmentem volna.
Ennek az országnak szüksége van felelős értelmiségre, viszont meg akarom engedni magamnak, hogy a tanulás és a fejlődés reményében világot lássak.
Nem gyöpösödhet bele egy festő a saját manírjaiba. Karácsony után először Máltára szeretnék utazni, kicsit megállni, reflektálni, nyelvet tanulni. Ezután elmegyek Londonba az egyik szponzorom segítségével, azzal a céllal, hogy a Brexit után letelepedett emberekkel interjúzzak. A távolkerülés lélektanával szeretnék foglalkozni és festenék egy sorozatot ezekről az emberekről. Ennél konkrétabb tervem még nincs a témával kapcsolatban. Amikor elkezdtem foglalkozni a nyolcadik kerülettel, akkor sem terveztem hosszabb időre, mégis eltelt öt év. Úgy gondolom, bőven lenne még benne potenciál, ez egy kifogyhatatlan téma, és nagyon jó, hogy bármikor visszatérhetek.
CV
Oláh Norbert 1990-ben született Hatvanon, Héhalomban nőtt fel. Diplomáját a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőművész szakán szerezte. 2020-ban a DATUM és a Kahan Art Space Budapest támogatásával szerepelt a Parallel Vienna kortárs művészeti kiállításán. A Gruber Béla és Józsefvárosi Kultúráért díjas festő 2021-ben robbant be a köztudatba az OFF-Biennálé keretein belül megvalósult installációja révén.
Kapcsolódó cikk
Oláh Norbert: Hős, festő, építőmunkás
Oláh Norbert festő 26 évesen megkapta a Gruber-Béla díjat festőművészeti munkájáért, legutóbb a Roma Büszkeség Napja 1956-os forradalmár pólóit tervezte, és még számos projekten dolgozik. Eddigi pályájáról, sikereiről, küzdelmeiről beszélgettünk vele.