Nézem Film Az igazi mission impossible: listába szedni 2018 legjobb külföldi...

Az igazi mission impossible: listába szedni 2018 legjobb külföldi filmjeit – Mi azért teljesítettük!

Promóció

Listát állítani az elmúlt évben idehaza bemutatott, legjobb külföldi filmekből sosem könnyű feladat. Tavaly kivételesen erős volt az itthon vetített mozis alkotások felhozatala. Szívesen felvettem volna 2018 legjobbjainak listájába A hihetetlen család második részét, a Kaliforniai rémálmot, a Szólíts a nevedent vagy A ház, amit Jack épített című filmet, mert tetszettek és jónak tartottam őket. De úgy érzem, találtam náluk még jobbakat. Nyilván egy ilyen lista teljesen szubjektív. Valószínűleg sokan követelnék a Csillag születiket vagy a Sosem voltál itt című filmet. Azonban ezek engem nem érintettek meg annyira, mint amennyire a kritika és a közönség szerette őket.

Mission: Impossible – Utóhatás

Promóció
- Advertisement -

Tom Cruise visszatért a hatodik Mission Impossible-résszel, és megint megcsinálta! Először fordult elő a franchise történetében, hogy egy rendező másodszor is elkészíthet egy filmet, és milyen jó döntés volt ez.

Mission: Impossible – Utóhatás / Fotó: UIP / Hetedik sor közepe

Christopher McQuarrie (Közönséges bűnözők – forgatókönyvíró, Jack Reacher – rendező, forgatókönyvíró) alkotása régi vágású akciófilmeket idéz. Emellett stílusában közelít az első részhez, ezért a korábbi epizódoktól eltérően hangsúlyosabb a kémfilmes vonal az akciók mellett.

HIVATALOS: Már forog a Top Gun folytatása Tom Cruise főszereplésével

Tony Scott 1986-ban rendezte meg a Top Gun című akciófilmet, amely a nyolcvanas évek egyik nagy hatású mozija lett. Sőt, Cruise pályafutásának is fontos állomásává vált. A színész a pilóta Pete ‘Maverick’ Mitchellt alakította, aki bekerül a Top Gun-kiképzés válogatott legénységbe. Tenyérbemászó magabiztossága azonban megtörik, amikor barátja tragikus balesetet szenved egy gyakorlatozás közben.

Ebből kifolyólag a forgatókönyv realistább, az átverések és csavarok hihetőbbek, mint a megelőző részekben. Ezen kívül egy sokkal személyesebb vonal is megjelenik, ami korábban nem volt jellemző, ezzel – ha nem is túl erőteljes – mélységet is adnak az epizódnak.

A Mission: Impossible – Utóhatás legnagyobb erőssége azonban a zseniálisan felépített akciójelenetekben rejlik, amelyek földön, vízen, levegőben zajlanak, úgy, hogy a nézőnek szinte levegőt venni sincs ideje.

McQuarrie cselekményvezetési képességét dicséri, hogy az eszméletlen tempó mellett az epizodikus jelenetek remekül egészítik ki az akciókat. A Mission: Impossible – Utóhatás egy nagyszerű stílusban előadott film, igazi mestermunka, amelyben Tom Cruise tényleg mindent megtesz, hogy a néző tökéletesen szórakozzon. Így kell kinéznie egy vagány, nyári blockbuster filmnek!

Húzós éjszaka az El Royale-ban

Számomra érthetetlen fanyalgás veszi körbe ezt a filmet, talán azért, mert Drew Goddard-tól (Ház az erdő mélyén) azt várták sokan, hogy megint egy posztmodern, műfaji mixtúrát fog készíteni. Alapvetően ilyen jellegű a Húzós éjszaka az El Royale-ban, azonban sokkal letisztultabb formában, mindenféle túlzás nélkül idézi meg és értelmezi át a bűnügyi film műfaját.

Húzós éjszaka az El Royale-ban / Fotó: Fórum Hungary

A történet egy elhagyatott motelben játszódik, ahová éppen ugyanazon este érkezik meg néhány vendég, akiket az egy szem recepciós (Lewis Pullman) fogad. A rendező-forgatókönyvíró számos sablont használ fel a bűnügyi filmek tárházából mind a karakterek (például bajba jutott fiatal lány), mind a narratíva (például flash-backek használata, fejezetekre bontás) terén.

Sokat idéz Tarantinótól, a Coen-tesóktól, de mégis ott munkál az egész mögött Goddard sajátos víziója, amely megadja a film egyediségét.

A Húzós éjszaka az El Royale-ban cselekménye igencsak komótosan halad, azonban teljesen indokoltnak érzem ezt, hiszen ez idő alatt a karaktereket mélységükben ismerhetjük meg, miközben a rendező masszívan építi a nagyszerűen megfogott hatvanas évek hangulatát. Ezt támasztja alá a pazarul kiválogatott zenei gyűjtemény, és az állandó utalgatás a korra és annak atmoszférájára mind a karakterek, mind a cselekmény szintjén. Alapvetően az elbeszélés fordulatos, a szövegek, a poénok ülnek és remek karaktereket vonultat fel a film, néhányan még fejlődési ívet is bejárnak.

A színészek kivételesen jók, kezdve Jeff Bridges-szel a pap szerepében, de Chris Hemsworth és John Hamm is remekelnek, Cynthia Erivoról pedig még fogunk hallani. A Húzós éjszaka az El Royale-ban egy dögös, laza, mégis kellőképpen komoly hangvételű alkotás.

Nyughatatlan özvegyek

Steve McQueen (Shame – A szégyentelen, 12 év rabszolgaság) egy nem szokványos alkotással jelentkezett, amely több műfajjal is (thriller, gengszterfilm, akciófilm) kacérkodó heist-film. A Nyughatatlan özvegyekben három megözvegyült asszony és egy később hozzájuk csatlakozó negyedik nő kénytelen rablásra adni a fejét, miután bűnöző férjeiket egy rablást követő tűzpárbajban megölik a rendőrök. Megfenyegetik őket a néhai házastársuk által meglopott emberek: amennyiben nem szolgáltatják vissza az ellopott pénzösszeget, búcsút inthetnek az életüknek.

A film forgatókönyvírója az a Gillian Flynn volt, aki regényíróként (Holtodiglan, Sötét helyek) már bizonyította, hogy ért az önmagukkal bajban lévő, megtört női karakterekhez és a sötét hangulatú krimikhez.

A rendező és Flynn pedig mintha a legjobbat hozták volna ki egymásból: utóbbinak köszönhetően a film egyszerre pendít meg nehéz, női sorshelyzeteket, előbbinek köszönhetően pedig a kisebbségi, valamint a szociális aspektus sem marad el.

Nyughatatlan özvegyek / Fotó: Mafab

Ezen motívumokkal – illetve azzal, hogy a rendezés alapvetően rúg fel megszokott konvenciókat – kap a Nyughatatlan özvegyek egy realista ízt. McQueen ugyanis az akció helyett inkább a karakterek közti dinamikára és a fejlődési ívre helyezte a hangsúlyt, emellett igen erőteljes hangulatfestéssel dolgozik, amely mindenképpen kiemeli a tucatfilmek közül. Ezen kívül számos remek karakter tűnik fel, és nagyszerű színészi alakítások erősítik a filmet.

Egy szent szarvas meggyilkolása: A burzsoázia diszkrét bűnhődése – Kritika

A rendező nemzetközileg a nagy port kavart Kutyafoggal ( Kynodontas, Yorgos Lanthimos, 2009) lett ismert. Legutóbbi filmjében, A homárban ( The Lobster, Yorgos Lanthimos, 2015) már olyan nagy hollywoodi színészekkel dolgozott együtt, mint Rachel Weisz, John C. Reilly, Lea Seydoux vagy legújabb alkotásában is főszerepet kapó Colin Farrell.

Viola Davis a megtört, majd magát egyre jobban összeszedő nő szerepében kiválóan alakít, de Elizabeth Debicki is remekel, emellett Colin Farrell kellően szuggesztív, valamint Daniel Kaluuya ördögi és ijesztő jelenléte mindenképpen kiemelendők a színészi gárdából. A Nyughatatlan özvegyek egy jól felépített bűndráma, amely bizonyos esetekben még többről is tud szólni, mint amit elsőre kinéznénk belőle.

Örökség

Egyre több minőségi horror üti fel a fejét az utóbbi években, vagy fogalmazhatnék úgyis, hogy a 2010-es években. A zsáner ismérve nem csak a jump-scare-ekben mérhető, jóllehet van néhány ebből is az alkotásban, alapvetően egy nagyon lassan kibontakozó, színtiszta pszicho-horrort kapunk, amelyben a félelem csontig hatoló.

Ari Aster első (!) nagyjátékfilmje páratlanul nyomasztó atmoszférát teremt egy családról, amelynek életét egy tragikus katasztrófa árnyékolja be.

A rendező beállításai és jelenetszervezési készsége egészen kivételesek, a film hangulata a végtelenségig idegőrlő. Az Örökség egyszerre működik elsőrangú horrorként, miközben egy mély és tragikus családi dráma vonalát is kibontja.

Örökség / Fotó: Filmtett

A cselekmény befejezése némi vitára adhat okot, ettől függetlenül egy műfaji szempontból bitang erős alkotás Ari Aster filmje, és szinte hihetetlen, hogy egy elsőfilmes rendező készítette.

Gyújtogatók

Chang-dong Lee alkotása egészen zavarba ejtő módon beszél egy szerelmi háromszögről. A Cannes-ban minden idők legjobb kritikusi értékelését kapó film egy fiatal, írónak készülő, friss diplomás fiatalemberről szól. Lee Jong-su (Ah-In Yoo), aki alkalmi fizikai munkával keresi kenyerét, találkozik egy volt osztálytársával, ShinHae-mivel (Jong-seoJeon).

Gyújtogatók / Smoking Barrels

Miután összejönnek, a lány elutazik Afrikába, azonban onnan nem egyedül tér vissza, hanem a titokzatos Bennel (Steven Yeun), és ezzel megkezdődik egy bizarr viszony a három karakter között. Hogy pontosan mi zajlik a vásznon, azt nem könnyű követni.

A rendező homályban hagy sok mindent, kihagyásokkal, titkokkal és semmibe vesző dialógusokkal dolgozik. Ettől függetlenül nagyon élvezetes nézni, ahogyan a Gyújtogatók műfajokból lépeget át műfajokba szinte észrevétlenül.

A romantikus dráma mellett thriller-elemekkel is átszőtt alkotásban a válaszok helyett tehát inkább a három főszereplő közti dinamikára és az ehhez szorosan kapcsolódó hangulatkeltésre kerül a hangsúly.

Emellett megjelenik a doppelgänger-téma, miközben az Y-generáció problémái is felmerülnek. Egyébiránt, mint említettem, igencsak nehézkes az alkotás megfejtése, viszont ez is adja az erejét. Meg persze, ahogy a Chang-dong Lee a műfajokat kezeli, építi a karakterek közti egyre elmélyültebb viszonyt, és ahogyan finoman bánik a kamerával, amely légies és könnyed hatást ad a filmnek. Igazi gyöngyszem a Gyújtogatók, ami többszöri megnézésre sarkall, és biztosan tartogat még meglepetéseket azok számára, akik már látták Chang-dong Lee mesterművét.

Fantomszál

Paul Thomas Anderson filmje előzetesen nem sok izgalmat ígért, bár ismerve a rendező pályáját (Kótyagos szerelem, Vérző olaj, Boogie Nights), bármilyen műfajhoz vagy témához nyúl, abból mindig valami eredetit hoz ki.

Fantomszál / Fotó: Filmtekercs

Nem volt ez másként a Fantomszál esetében sem, amely az 1950-es évek Londonjába kalauzol. Egy népszerű és szakmájában elismert szabót, Reynolds Woodcockot (Daniel Day-Lewis) és fura életmódját ismerhetjük meg.

A nagyszerűen fényképezett, díszleteiben is kiváló, minden külső elemében nagyon precíz filmben egy fura szerelmi dráma sejlik fel.

A főhős magányos, rigolyás és a tökéletesség megszállottságától vezérelt figura, aki szerelmes lesz egy pincérlányba, Almába (Vicky Krieps).  A rendező komótos tempóban viszi végig a nézőt e románc alakulásán, amely nem a szokványos kereteken belül zajlik, és a szerelemnek a dominanciaharcát mutatja be.

Fantomszál: Daniel Day-Lewis utolsó filmje lenne? – Filmkritika

Nagyon szép film, ezt mindenképpen leszögezhetjük. Kompakt kis alkotás a maga 2 órájával, ez is tény. De! Vannak vele bajok. Daniel Day-Lewis tényleg nagyon jó, csak az a baj, hogy meglehetősen irritáló személyiség a filmben. Egy középkorú férfi, akit csak a női ruhák tervezése és megalkotása érdekel?

Anderson steril és igencsak egyedülálló környezetet teremt, beállításai tökéletesek, akárcsak Woodcock ruhái. Daniel Day-Lewis utolsó szerepében szokásához híven brillírozik, de egyenrangú partnere a fiatal Vicky Krieps is Alma szerepében. Anderson filmje némely esetben zavarba ejtő és bizarr, éppen ebből fakadóan egy egészen egyedi alkotás, amelyen minden szempontból érződik, hogy egy mester keze általkészült.

Én, Tonya

Az Én, Tonya talán kissé elfeledett filmmé kezd válni, azonban a 2018-as év egyik nagy meglepetése volt. Az igaz történet alapján készült alkotás az 1994-es lillehammeri téli olimpia előtt kirobbant botrányról és az azt kiváltó eseményekről szól. A történet óriási felháborodást keltett, ugyanis Tonya Harding (Margot Robbie) profi műkorcsolyázó egyes feltételezések szerint az olimpia előtt eltörette vetélytársa lábát, aki így nem tudott részt venni a viadalon. Máig nincs tisztázva, hogy Hardingnak mennyi köze volt hozzá, illetve, hogy valóban a férje (Sebastian Stan alakításában) utasítására támadták-e meg Nancy Kerrigant (Caitlin Carver).

Az Én, Tonya azonban abból a szempontból érdekes, ahogyan ezt a történetet tálalja.

Nem egy fajsúlyos drámaként, hanem feketehumorral átszőtt szatíraként mutatja be Tonya Harding életét. Ez film – túl azon, hogy végigveszi a műkorcsolyázónő életét – kevésbé tekinthető életrajzi alkotásnak, sokkal inkább maró kritikája az amerikai álomnak, a médiának és magának az élsportnak.

Én, Tonya / Fotó: NLCafe

Ehhez pedig párosul a rendező, Craig Gillespie – valószínűleg Scorsese-től megihletett – stílusa, ugyanis elképesztően lendületesen visz végig a cselekményen, emellett pedig igen fontos eszköze a gyors kamerakezelés, a virtuóz vágás és a kornak megfelelő zenék állandó bevágása is.

Az Én, Tonya nem akar ítélkezni, erre erősít rá az áldokumentarista jelenetek használata, amelyben a szereplők folyamatosan ellentmondva egymásnak vagy a médiának emlékeznek vissza az eseményekre. A film tehát inkább csak megmutatja Amerika és az élsport sötét oldalát.

Film készül a Barbie babáról – eláruljuk, ki játssza!

Az Öngyilkos osztag és az Én, Tonya sztárja közleményében azt írta, az “önbizalmát, a kíváncsiságát és a kommunikációját” is erősítette a Barbie-val való játék. Sharon Tate-et Margot Robbie alakítja. Tate Charles Manson brutális gyilkosságának áldozatául esett 1969-ben. Az eset megrázta Hollywoodot és a világot.

Margot Robbie egészen fantasztikus a tenyeres-talpas műkorcsolyázó szerepében, Allison Janney pedig hátborzongató alakítást nyújt Harding anyjaként. Félelmetes, ahogy vegzálja a lányát egész gyermekkorában. Az Én, Tonya súlyos filmalkotás egy olyan emberről, aki ugyan kiemelkedik környezetéből, de az mégis mindig visszarántja.

Szeretet nélkül

Andrey Zvyagintsev filmje megrendítő hatású alkotás korunk maximálisan elidegenedett, elaljasított és bürokratikus világáról. A cselekmény hiába játszódik a mai Oroszországban, valójában bármelyik nyugati ország nagyvárosa is lehetne a helyszín. A Szeretet nélkül egy olyan elhidegült, válófélben lévő házaspárról szól, akik nem tudnak megegyezni a saját gyermekük elhelyezésében, ezért állami gondozásba szeretnék adni őt.

A gyerek ezt meghallva megszökik otthonról, a szülők pedig egy civil csoport bevonásával elkezdik keresni őt.

Andrey Zvyagintsev nincs jó véleménnyel a ma emberéről: a Szeretet nélkülben nincs olyan figura, akivel azonosulni lehetne, mindenki a saját maga érdekét nézi, ha van is kapcsolata valakivel, az is felszínes és szenvedély nélküli. Az alkotás egy párkapcsolati drámaként indul, amely azonban a fiú eltűnésével új irányt vesz, és thrillerbe csap át. A thriller azonban nem a szokványos módon valósul meg, hiszen a rendező inkább dekonstruálja a műfajt, és a feszültség helyett rögrealistán mutatja meg a végtelenül korrupt Oroszország rendszerét.

Szeretet nélkül / Fotó: Prae

A rendező minimalista eszközökkel, lassú tempóban és szenvtelenül éri el azt a húsbavágó hatást, amely irgalmatlanul fáj ugyan az ember lelkének, de mélyen belül mindenki tudja, hogy mennyire igaz és pontos látlelet ez.

Az első ember

Damien Chazelle a Whiplash és a Kaliforniai álom után most nem saját forgatókönyvből készített látványos és pazar filmet, amelynek középpontjában Neil Armstrong (Ryan Gosling) áll.

Nem szokványos űrhajóstörténet Az első ember, hiszen a magasztos részek mellett nem rest az űrhajózás hátulütőivel is foglalkozni.

Az űrhajósprogram ugyanis kezdettől fogva rengeteg pénzt emésztett fel, és számos áldozatot követelt. Éppen ezért Chazelle elhagyja a megszokott a pátoszt, helyette realistára veszi a stílust. Olyannyira, hogy a film jelentős részét kitevő családi szál a hatvanas éveket tökéletesen megidéző kamarakezeléssel van felvéve, és már-már dokumentarista hatást kelt. Emellett a repülőkben vagy az űrhajókban játszódó jeleneteket is realistán mutatja be, a kamera nem mozdul ki a pilótafülkéből, emiatt elképesztően hiteles és klausztrofób érzéseket kelt.

Az első ember / Fotó: A film Imdb-oldala

A film központi témája azonban Armstrong megszállottsága és az őt ért súlyos tragédia fokozatos feldolgozása. Ryan Gosling egészen kiváló Armstrong szerepében, élete talán legérettebb alakítását nyújtja. Szuggesztíven játszik, nagyon jól hozza a zárkózott és visszahúzódó űrhajóst.

Megvan, miért imádják ennyien Ryan Gosling kanadai színészt – – ContextUs

Ryan Gosling – aki a médium szerint a legjóképűbb, legszellemesebb színész – a GQ magazin számára állt/ült különböző pózokba és helyszínekre, többek között lazán ücsörög mezítláb a Gellért Fürdő kőpadján, öltönynadrágban és fehér ingben, illetve egy fekete-fehér fotón a szállodai szobájában pihen egy börtönruhához hasonlatos pizsamában, és Magyar Nemzetet „olvas”, majd tesz egy sétát a Centrál Kávéház előtt.

Egyébiránt Claire Foy is remekel Armstrong feleségének szerepében. A film zenéje gyönyörű, emellett hitelesen idézi meg az USA hatvanas éveit. Egy nagyon érett blockbuster Az első ember, amellyel korunk egyik legtehetségesebb rendezője bizonyítja, hogy nem csak saját forgatókönyvből, hanem „bérmunkából” is képes egyedit kihozni.

Három óriásplakát Ebbing határában

Hiába mutatták be nálunk már 2018 januárjában, éreztem, hogy ez a film megőrzi nálam a TOP10 első helyét. Martin McDonagh szívszorító drámája egyszerre megmosolyogtató és katartikus, költői és kegyetlen. Olyan mélységeiben beszél a gyászról, az előítéletekről, a megbocsátásról, mely párját ritkítja.

Három óriásplakát Ebbing határában / Fotó: Twentieth Century Fox

McDonagh korábbi filmjeihez (Erőszakik, A hét pszichopata és a Si-cu) hasonlóan ezt is fekete humor jellemzi, miközben a realista hangvétel is végig megmarad.

A film forgatókönyve egyedülállóan jó, dialógusai metszően pontosak és hitelesek.

Emellett McDonagh rendezőként is bizonyítja klasszisát, képes feszült légkört teremteni karaktereinek. Utóbbiak azonban nemcsak a rendező-forgatókönyvíró, hanem a színészek miatt is egészen fantasztikusak.

Három hatalmas piros pont Ebbing határában – Kritika / ContextUs

Folyamatos és izgalmas cselekmény, példátlan színészi játékok, frappáns és jól kidolgozott történet és zseniálisan felépített karakterek. De ne szaladjunk ennyire előre! Röviden az alapszituációról: Mildred Hayes ( Frances McDormand) lányát megerőszakolják, majd felgyújtják és cserbenhagyják. A rendőrség nyomoz az ügyben, de egy ponton megfeneklik a vizsgálat, zsákutcába kerül az ügy mindannak ellenére, hogy mindent megtesznek az eset felgöngyölítése érdekében.

Frances McDormand, Sam Rockwell és Woody Harrelson lubickolnak a szerepeikben, tökéletes karakterívet írva le és mesteri alakításokat téve le az asztalra. A Három óriásplakát Ebbing határában tehát egy minden kétséget kizáróan érvényes és mély mondanivalóval rendelkező alkotás. Számomra mindenképpen az elmúlt év filmje.

Promóció
Promóció
Promóció

legnépszerűbbek

A WHO üzeni: ezeket tartsd be, hogy ne kapd el a koronavírust

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) ajánlásokat tett közzé, milyen szabályokat érdemes betartani a megelőzés gyanánt, valamint mik a koronavírus tünetei.

Az olasz nővér megmutatta, milyen káros hatásai vannak a koronavírusnak

Egy olaszországi nővér a koronavírus frontvonalából posztolt.

Így teszi tönkre a tüdőt a koronavírus

A felvételek az egyik olyan kínai páciens tüdejéről készültek, aki még tavaly decemberben hunyt el Kínában.
Promóció

a szerk. ajánlása

Andy Warhol cipőillusztrátorként kezdte – Érdekességek a pop-art atyjáról

Andy Warhol a XX. század egyik legmeghatározóbb művésze volt.

Laczkovich Borbála, a Banksy-kiállítás kurátora: „A felszín mögött egy komplex és ellentmondásos képet kapunk”

Laczkovich Borbála, a Godot Kortárs Művészeti Intézet kurátora segítségével tisztába tesszük, mit is jelent egy Banksy-mű hitelessége, jogos-e a művész szellemiségére hivatkozni a kiállítás ellen, miközben jópár műhelytitokra és felszín alatti sztorira is fény derül.

Saiid: „Ugyanaz a vonat, csak lecsatoltak egy pár vagont”

A lényeg, hogy az „élet szörfdeszkáján” sodródni és ride-olni is ugyanolyan jó lehet!

ez is érdekeltéged
<3